Kósa Ferenc filmrendező Nyíregyházán
A Nyíregyházi Települési Értéktár Bizottság nagyon komoly és felelősségteljes munkát végez. Nem csak lajstromozza a javasolt értékeket, hanem lehetőségeihez mérten mindent megtesz azok ismertté, népszerűvé tételéért, értékként való tudatosításáért: az Értékes esték programsorozat keretében külön rendezvényt, estet szán minden beválasztott érték alapos, szakszerű, ugyanakkor emberléptékű bemutatásának, annak jellegéhez igazodva. Buszos kirándulást tesz a bokortanyákba, ott szabadtéri mini konferenciát rendezve a bokortanyák sorsáról, állatpark-látogatást szervez szakszerű vezetéssel, műemléképületeket helyszíni idegenvezetéssel mutat be. Nem tudom, máshol is szokás-e, de Nyíregyházán a hely neves, még élő szülötteit is beválasztják a megőrzendő értékek közé. Így került a település nemzeti értékei közé a Nyíregyházán született filmrendező, Kósa Ferenc is.
A 2017. november 16-i „értékes este” róla szólt, az ő munkásságát, személyiségét ismertette meg a nagyszámú érdeklődő közönséggel. Már a gyülekezéskor érződött a kíváncsi, szeretetteljes várakozás. Erre ráerősített a kezdés: a Cantemus leánykar Szabó Dénes vezetésével néhány gyönyörű dallal köszöntötte a 80. születésnapját is ünneplő filmrendezőt, aki ezután meglepve és meghatva vázolta fel a következő est szerkezetét: írásai művészek előadásában, beszélgetés, majd filmvetítés.
Először Ráckevei Anna színművésznő olvasta fel Kósa Ferenc naplójának egy részletét, melyet az azt követő napon írt, amikor szívritmuszavarát korrigálandó rövid időre megállították a szívét. A megrendítő írás, melyben a túlpartra való áttekintéséről is ír, Jánosi Zoltán költő, irodalomtörténészt Nagy László Ki viszi át a szerelmet-versének elmondására ihlette.
Jánosi Zoltán ezután azt a méltatást olvasta fel, melyet a Kölcsey-emlékplakett átadásakor mondott el a filmrendezőről. Az egész esten megidéződött a szintén a megye szülötte Kölcsey Ferenc, az ő szelleme, s a Himnusz. 2017 januárjában a Magyar Kultúra Napján az ünnepi eseményen Kósa Ferenc mondta ugyanis az ünnepi beszédet, s ez alkalommal ő vehette át a Kölcsey emlékplakettet is.
A harmadik fellépő Csíkos Sándor színművész volt, felvezetésképp a Himnusz értő előadásával, majd Kósa Ferenc a Magyar kultúra Napján elhangzott ünnepi beszédének felolvasásával. E beszédben a filmrendező felidézett egy korábbi OSZK-beli Kölcsey-ünnepséget, melyen ő mint előadó szerepelt, Kulin Ferenc képviselőtársával együtt, akivel egyképpen megbecsüléssel és tisztelettel értékelték Kölcsey Ferencet – ellentétben a szintén szót kapó kulturális államtitkárral, aki avittnak ítélte a költőt, s romantikusan patetikusnak a Himnuszt, melynek leváltására pályázatot tervezett éppen kiírni. Ez – mint életében annyiszor – bátor kiállásra késztette a helyszínen a filmrendezőt.
A második egységben következett a személyes beszélgetés. Jánosi Zoltán kérdésére nyíregyházi ill. környékbeli gyermekkoráról, fiatalkoráról beszélt. Családjáról, nagyanyjáról, szüleiről; arról, ahogyan a front alatt a bokortanyáról bejártak az iskolába fehér zászlóval és énekelve Váci Miskával az élen; középiskolás éveiről a Széchenyiben, az irodalmi önképzőkörről, ahol a kossuthos diák Ratkó Jóskával barátkozott össze, irodalomtanáráról, Almási Lászlóról, aki meglátta benne/bennük a tehetséget, s arra biztatta, hogy a könyvvitel-tanulás helyett olvasson-olvasson; arról, mi történt vele 56-ban a Kossuth téren, amikor az „őrült kinyílás” arra késztette, hogy a golyózáporban ott térdeljen a lelőtt fiú mellett; felvételijéről az ELTÉ-re, majd a Színművészeti Főiskolára.
Elmesélte még a japán zen szerzetessel-filozófussal való találkozását, akiről filmet készített, s akiről kiderült, hogy mi késztette arra, hogy szerzetes legyen: látott egy közép-európai filmet, háborúról, szegénységről, gürcölésről, amelynek végén elhangzottak őt nagyon nyugtalanító gondolatok: „valami furcsa módon / nyitott szemmel érzem, / hogy testként folytatódom / a külső világban – / nem a fűben, a fákban, / hanem az egészben” – s ezek József Attila azon sorai, amelyek cannes-i díjnyertes vizsgafilmje, a Tízezer nap végén elhangzanak.
Szívesen és spontán mesélt, mint mondta, életformává kellene tenni, hogy ami az emberből kikívánkozik, ki kell mondani, persze – Kölcsey után szabadon – előbb az eszed járjon, ne a nyelved s a kezed. Kirajzolódott az este folyamán egyénisége, emberi iránytűje, tartása, legfontosabb életelvei, amelyek filmjei motívumait s üzenetét is alkotják, melyek közül az egyik legfontosabb – szintén Kölcsey után: tisztán látni.
Befejező része lett volna az estnek a róla készült portréfilm levetítése, de idő hiányában erre már nem került sor, viszont felhívta a közönség figyelmét, hogy a filmet november 19-én vasárnap levetíti az M5 kulturális csatorna.
Nekem, akinek a top 3 filmjében benne van a Tízezer nap, de gyanítom, valamennyi résztvevőnek sokáig emlékezetes élmény marad az este, a filmrendezővel való személyes találkozás.
Trifonovné Karajz Borbála
könyvtáros
fotók: Kazai Béla
