Vidor-csemegézés

Párommal, barátainkkal az elmúlt 10-15 évben szerelmesei, visszatérő látogatói voltunk a mezítlábas művészeti fesztiváloknak, értsd: hangulatos falvakban, völgyekben, katlanokban, az ország minden helyéről összegyűlő hátizsákos és autós művészetbarát látogatóknak délelőttől éjszakáig tartó, nívós művészeti programokat nyújtó többnapos programsorozatok: KAPOLCS, ÖRDÖGKATLAN.  Az utóbbi két évben sajnos nem jutottam el egyikre sem.

No de van nekünk is színházi fesztiválunk, a VIDOR. Persze más kategória, egy nagyváros belvárosában nem is lehetne olyan, de ha csemegézni akarok a programok közül, találhatok minden napra értékeset, s mondhatom, fesztiváloztam. Így tettem, s szombattól péntekig naponta kiválasztottam érdeklődésem, szimpátiám szerint valamit, s nemigen csalódtam.

Nem hagyhattam ki a Művészasztalt, amely Kováts Judit (helyi író, levéltáros) egyedi találmánya, ötvözi a felolvasószínházat, színházat, táncot, zenét, író olvasó-találkozót, kiegészítve díszlettel, jelmezzel, kellékekkel. Ezúttal Cserna-Szabó András volt az íróvendég, bemutatott műve pedig a Rózsa Sándorról szóló Sömmi. A regény nem a legendák, nem is a történelem Rózsa Sándorát mutatja, hanem Cs-Sz A. verzióját a betyárról, milyenségéről, motívumairól, céljairól. Az est dramaturgja és háziasszonya szokás szerint az ötletgazda Kováts Judit, rendezője Kosik Anita színésznő, zenészei Karap Zoltán és Bartus Zoltán, a beszélgetőtárs ezúttal Kováts Dénes volt, a szereplők/felolvasók színházunk színészei. Minden est egyszeri izgalmas irodalmi-művészeti produkció, érezhetően a készítők/résztvevők szívügye, kialakuló teltházas, hálás törzsközönséggel – ezúttal is elragadó előadás született. Sajnálatos, hogy egyelőre nem látszik anyagi lehetőség a folytatásra.

Két előadóestet néztem meg a Bencs villában, mely a színházhoz tartozó újabb játszóhely.
Kezdhetek folytatódni címmel Pál András színész és Rozs Tamás zenész Petri György-estet készített (rendező Valcz Péter). (Eredetileg az Ördögkatlanra készült! J ) Versek, megzenésített versek hangzottak el, Pál András (külsőségekben is) megjelenítette a költőt, közel hozta, s érzékeltette, hogy költészet mindenből sarjadhat, a legkiábrándítóbb dolgokat is meg lehet verselni megrendítően, s a költészetnek, mint bármely más művészeti ágnak, semmi sem tabu.
Megnéztem Hajdú Steve Hajdu you do? c.  stand up estjét. Kíváncsi voltam a Heti hetesben megismert szimpatikus emberre, s kíváncsi lettem volna a színészre, mert ilyen minőségében még nem nagyon láttam (a Drága örökösöket most nem számítom, gondolom, nem ez élete főműve). A fellépése, személye szimpatikus volt, színészi kvalitásai nem derültek ki. S kíváncsi voltam magára a műfajra is, mert amit eddig láttam belőle, nem győzött meg a létjogosultságáról; a szórakoztató művészetben Hofi után egy estén át egyszemélyben szórakoztatni a közönséget nem kis vállalkozás. Ez a véleményem most sem változott.

És színház! négy nagyszerű előadást láttam!

Szép Ernő: Patika – Örkény Színház, rendező Mohácsi János
Mohácsi János rendhagyó rendezéseivel Nyíregyházán még a 90-es években találkozhattunk. A Krétakör nekem azóta is a legelementárisabb színházi élményemnek számít. Két évvel ezelőtti rendezése Nyíregyházán, az Illatszertár, nem volt rendhagyó, de tökéletes, nagyszerű előadás volt, így adva nagyon erős élményt.  Ilyen a Patika is. Pontosan, nagyszerűen megcsinált, nagyon erős előadás, olyan erővel megjelenítve azt a szörnyű kiábrándító huszadik század eleji vidéki világot, hogy szinte fizikailag fáj.  A mi színházunk hajdani Patika-előadásáról (1990) a kedélyes, humoros, kedves hangulatokra emlékszem, az nem erősítette így fel azt a reménytelenül korlátolt, durva közeget. Ahogy azok mulattak! s ez volt a falusi „értelmiség”.

Nem különb a pesti mulató társaság sem az orfeumban, szintén Szép Ernő: Lila ákác c. darabjában, melyet a szabadkai társulat adott elő. S ez is felerősített olyan részeket, amelyekre régebbi előadásokból nem emlékszem: a mindenáron zsidót verni akaró fiatalember – lehet, hogy korábbi előadásokból ez a rész kimaradt? Tündéri bájos volt Pámer Csilla Tóth Mancija, akár Halász Judit a Szőts István-filmben, üdítőek a fiatalok jelenetei, a kezdődő szerelem, az álmokban élő Csacsinszky Pali-Pálfi Ervin, akit jó volt újra látni a Máté Gábor rendezte Vörös után, amely nálam szintén az első ötben van, Kisvárdán és az Ördögkatlanban is volt szerencsém látni, s megnézném még akárhányszor.
Jó volt újra látni Mezei Zoltánt is, biztos neki is szép emlékei elevenedtek fel a kamaraszínpadon.
Csacsinszky Palinak sok vendégszövege volt, korabeli, korábbi és későbbi versek, dalok,  pl. az Isten veled, Budapest te édes c. dal az Egy szerelem három éjszakája c. musicalből. Bár értem a párhuzamot mégis furcsa volt ezt itt hallani, különösen Mezei Zoltán rockosított záró produkciójaként.

A Gólem Színház Jaj, istenem! c. két (3) szereplős darabjában (szerző Anat Gov) maga az Isten kér egyórás terápiát a pozitív életszemléletű pszichológusnőtől, mert öngyilkos akar lenni. A pszichológusnő – akit elég nehéz volt meggyőzni, hogy tényleg az Isten a páciens – sikeresen kielemzi az Istent, a teremtést, az egész Bibliát. Nem könnyű a feladat, hiszen pl. még anyja sincs, akit mindenért hibáztatni lehet. Nagyon érdekes analitikus szemmel végiggondolni mindent, a két szereplő: Gryllus Dorka és Kálid Artúr nagyon kellemesek, s a világ sorsa is jobbra fordul, sikerül meggyőzni az Istent, hogy miután eleget fitogtatta az erejét és hatalmát, ebbe betegedett bele, most már nyugodtan gyakorolhatja a kegyességét. Első kegyként megered az eső, s a pszichológusnő autista fia kimondja az első szót: mama.

Az utolsó előadás, amit láttam: Zorin Varsói melódiája volt (Orlai Prod. Iroda). S jó, hogy ez maradt utoljára, ez volt a legnagyobb élmény. Erről mindenkinek van előképe Törőcsik Marival és Sztankay Istvánnal, feltételezem, a közönség egy része emiatt az élmény miatt választotta a darabot. Tompos Kátyát és Adorjáni Bálintot láthattuk a lengyel Helgaként és az orosz Viktorként a csodálatos előadásban. Édesek voltak, mint szerelmesek és fájdalmasak az elválásban. És az embernek még másnap is fáj a szíve értük, s a tehetetlen dühtől, hogy a „történelem” hogy szól bele szerelmes fiatalok, emberek életébe. És persze eszébe jut a Szerelmesfilm is, Kata és Jancsi, 56…

Idén ez volt számomra a Vidor, a mezítlábas fesztiválok hangulata nélkül, s egyedül, de tartalmas szép élményekkel lettem gazdagabb.

Nyíregyháza, 2019. augusztus 31.

Trifonovné Karajz Borbála
könyvtáros