Íróvendégek
Könyvtárunk rendre lehetőséget nyújt az olvasóknak, hogy neves írókkal találkozhassanak. A magyar széppróza napja (Jókai Mór születése napján, február 18-án) új jeles nap irodalmi ünnepeink között. Ebből az alkalomból s más rendezvénysorozat részeként februárban több találkozó is létrejött.
A Költők egymás közt sorozat keretében a megyei Kürti László költő lát vendégül neves, országosan ismert költőket. Volt már vendége Jónás Tamás, Kiss Judit Ágnes, Szabó T. Anna, Térey János. Február 15-én Háy János író, költő, drámaíró, festő volt a beszélgetőtársa, pontosabban őt faggatta alkotói munkájáról. Kezdte egy kedves mellékkörülménnyel, felemlítve, hogy Háy János többek között kaszálni is tud. Mire a költő lefestette a kaszálás összetett, minden érzékre kiterjedő élményét, esztétikai szépségét, a kaszálást mint műalkotást. A továbbiakban a műalkotás felelősségéről, mikéntjéről, működéséről osztotta meg gondolatait. A műalkotás nem számolhat a társadalmi korlátokkal, saját játékszabályai szerint alakítja magát, azért születik, hogy a költő benne, vele „helyreállítsa a világ rendjét”. Műalkotás nincs transzcendencia nélkül – kivéve a szórakoztató írásokat, a giccset. Megfogalmazta, valamennyien egyszerű, esendő emberek vagyunk, a művész is, ezért tudunk egymáshoz viszonyulni. Minden sors egyedi és érvényes sors. Nemcsak a művész, de mindenki számára fontos a folyamatos önvizsgálat, hogy tudjuk, hol állunk a világban. Az író traumákat ír meg, vannak életveszélyes és nem életveszélyes traumák, s vannak egykönyves írók, pl. Kertész Imre, Ottlik Géza, akik életreszóló traumájukat írták valamennyi művükben. Különbséget tett a művészi siker és a társadalmi siker között: a művészi siker maga a műalkotás létrehozása, a társadalmi siker a taps, a díjak, az elismerés. A költő persze „szeretné, ha szeretnék”, de nem ez az elsődleges, tetszeni akar, de nem mindenáron. A polgári sikernek lehet pozitív hozadéka, de negatív irányba is elvihet. Jézus megkísértésére, mint szimbolikus történetre utalt: a kísértéssel, megkörnyékezéssel szemben önazonosnak kell maradni. A beszélgetést felolvasások tarkították.
A magyar széppróza napja egyik rendezvényén február 19-én Forgách András íróval Karády Zsolt beszélgetett. A beszélgetés konkrétan az író 2015-ben megjelent könyvéről, az Élő kötet nem marad címűről szólt. Az est felolvasással kezdődött, az író „Még valami” c. novelláját olvasta fel. Mi történik, ha az ember megtudja, hogy az anyja besúgó volt? Ez kb. olyan, mintha azt tudná meg, hogy az anyja meghalt, hogy a szerette rákos, hogy zuhan vele lefelé a repülőgép, hogy épp túlél egy veszélyes balesetet. Utána minden más megvilágításba kerül, semmit nem nézhetünk már úgy, mint azelőtt. Ez annyival rosszabb, hogy ezután úgy néznek rá, mintha leprás lenne, mert erről a dologról a rétegzett igazságot (amit Szőnyei Tamás megírt Titkosírás c. könyvében) csak nagyon kevesen ismerik. Erről a traumáról szól a könyv, mint „személyes sikoltás”, s ennek a megéléséről, megírásáról vallott az író a beszélgetésben. Utalt Esterházy Javított kiadására, ő sem tehetett mást, meg kellett írnia. A sors iróniája, hogy ez a könyv lett legnagyobb sikere, máris tizenhat nyelvre lefordították, s itthon hamarosan második (120 oldallal) bővített kiadása jelenik meg. A beszélgetést Karády Zsolt Forgách András „Az én mamám” c. katartikus szép versének felolvasásával zárta.
Azt mondják, az író-olvasó találkozó műfaja rég kiment a divatból. Én úgy tapasztalom, nem.
Nálunk minden hasonló rendezvény megtalálja érdeklődő-értő közönségét.
Trifonovné Karajz Borbála
könyvtáros
fotó: Kazay Béla
