90 éves lenne Katona Béla irodalomtörténész

Érmek, plakettek Katona Béla hagyatékából

Miután könyvtárunkba került Katona Béla irodalomtörténész könyvtárának egy része, özvegye 2007-ben férje érem- és plakettgyűjteményét is könyvtárunknak adományozta. Szívesen fogadtuk az ajándékot, mivel különleges, és helyismereti értéke is van. A 42 érem és plakett nagyobbrészt magyar írókat, költőket ábrázol, sok közülük megyei vonatkozásúakat: Móriczot, Krúdyt, Kölcseyt, Bessenyeit, Váci Mihályt, Sipkay Barnát. Kisebb része megyei helységhez, intézményhez, eseményhez kötődik: a nyíregyházi Korona étteremhez felújítása alkalmából, megyei helységekhez (Csaroda, Nyírbátor), történelmi személyekhez (Szabolcs vezér). Többet közülük a megyei kötődésű Sebestyén Sándor és Tóth Sándor készített, de akad Borsos Miklós is (Móricz centenáriumra készített érme). A készítők meghatározása nem volt könnyű feladat (nem is sikerült mindet megállapítani), hiszen az érmen rendszerint csak kézjegyüket, monogramjukat hagyják rajta, vagy azt sem. Felderítésükben a nyíregyházi Fekete Zoltán éremgyűjtő, helytörténeti kutató volt segítségünkre, aki egyúttal bevezetett az „érmészetbe”, és a becsértékek megállapításában is segített.

Katona Béla 42 db-os érem- ill. plakettgyűjteménye került így helyismereti gyűjteményünkbe, s képezi azóta ott állandó kiállítás tárgyát. Az alábbiakban a gyűjtemény legszebb, legérdekesebb darabjait mutatjuk be.

Írók, költők

Bessenyei Gy_ Nagy L IBessenyi_Nagy Lajos Imre

Nagy Lajos Imre Bessenyei György-emlékérmei

KölcseyKölcsey hátlap

Tóth Sándor 1982-ben készült Kölcsey Ferenc emlékérme (elő- és hátoldal)

??????????????????????Petőfi

László Péter: Arany János                         Czinder Antal: Petőfi Sándor

Madách_TőrösAdy Endre_Tőrös Gábor

Tőrős Gábor Madách- és Ady-plakettje

Krúdy Gy, HetésKrúdy KNA 

Krúdy Gy_Kiss Nagy AKrúdy Rajki 

A Krúdy-kutató gyűjtő Krúdy-érmei
(Hetés György, Kis Nagy András és Rajki László alkotásai)

Móricz RajkiMóricz Zs_Borsos  Miklós

Rajki László és Borsos Miklós Móricz-ábrázolása

     Szabó LőrincSík Sándor

A Szabó Lőrinc-érem készítője ismeretlen                    Varga Imre: Sík Sándor

 DarvasIllyés Gy

Somogyi Árpád Darvas József érme Az Olvasó Népért mozgalom 10. évfordulójára készült 1979-ben.

Lakatos József: Illyés Gyula-

     Tamási Áron_TőrösNémeth László

Tőrös Gábor Tamási Áront és Németh Lászlót ábrázoló érmei

Sipkay Barna_NRNagy L_Tőrös

[NR]: Sipkay Barna                                         Tőrős Gábor: Nagy László

Váci M_SebestyénVáci M Sebestyén hátlap

Sebestyén Sándor Váci Mihály-érme
Peremfelirat: Dr. Katona Béla barátomnak szeretettel és tisztelettel Sebestyén Sándor Nyíregyháza 1985 május 7.

Váci_GyőrfiVáci M díj

Györfi Sándor Váci Mihály emlékérme a költő 60. születésnapjára. A nyíregyházi emlékünnepségen 1984-ben átvették: Czine Mihály, Fodor András, Függ Zsuzsa, Garai Gábor, Gáspári László, Katona Béla, Kiss György, Margócsy József, Nagy István Attila, Pál György, Rákos Sándor, Ratkó József, Sonkoly Tibor, Sárdi Béla, Utassy József.  (Katona Béla példánya)

A Tóth Sándor alkotta Váci Mihály díj (Katona Béla díja)

 

Politikusok, közéleti emberek

    Nagy ImreTőkés László_Puskás

Völgyesi István Nagy Imre plakettje (1989)                          K-ri Puskás: Tőkés László (1989)

Helyi értékek

CsarodaNyírbátor

Tóth Sándor érmei Csarodáról és Nyírbátorról

Korona_Sebestyén S

Sebestyén Sándor érme a Korona étteremről felújítása alkalmából 1983-ban.
Peremfelirata: 21. sorszámozott példány Katona Béla részére

Trifonovné Karajz Borbála névjegye

állománygyarapító és katalógusszerkesztő könyvtáros
A bejegyzés kategóriája: Kultúra
Kiemelt szavak: , , , , .
Közvetlen link.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>