Dan Brown: Inferno. – Budapest : Gabo, 2013.

inferno-imageDan Brown a XXI. század legsikeresebb kalandregény- és krimiírója újabb nagysikerű könyvet készített „Inferno” címmel. Több mint 10 millió példány kelt el belőle a könyv 2013-as megjelenése óta világszerte.

A történet főszereplője – ahogy azt már megszokhattuk az író korábbi műveiből is – Robert Langdon művészettörténész, régészprofesszor, aki egy kórházi ágyban tér magához a fején egy fejlövéssel, az elmúlt napokról pedig halvány emlékei sincsenek. Egy gyönyörűszép doktornő segít rajta Sienna Brooks személyében, aki próbálja kideríteni, hogy mi történhetett a régészprofesszorral, ámde hamarosan megjelenik egy fekete hajú bérgyilkos, aki Langdon-t vette célba, így menekülve el kell hagyniuk a kórházat. Sienna lakásán találnak menedéket és elkezdődik a végeláthatatlan üldözések sora, amiben titkos összeesküvések, szövevényes rejtvények és a Langdon-nál lévő kis henger-alakú tárgyba rejtett titkos térkép – amely egy Boticcelli festményt tartalmaz Dante Pokláról – játssza a főszerepet. A térkép segítségével eljutunk a történet során Firenzétől Velencén át egészen a török fővárosig, Isztambulig. Rengeteg feladványt kell megoldaniuk kalandozásaik során, felfedezik Dante halotti maszkjának rejtélyét is, ami újabb felfedezésekhez vezeti őket, felbukkan egy titkos amerikai kormánycég, és az ENSZ is fontos szerepet játszik a történet alakulásában. Isztambulban pedig egészen a világ legnagyobb székesegyházáig kell elmenniük, hogy felvegyék a végső harcot a történet főgonoszával, Zobrist-tal, aki egy világméretű katasztrófát akar elindítani, melyen az emberiség jövője forog kockán.

A könyv olvasása során egyszer sem éreztem azt, hogy a történetvezetés unalmassá vagy vontatottá válna. Egy percig sem fogunk unatkozni az olvasása közben, mert mindig fog történni valamilyen esemény, amire nem számítunk, és izgatottan fogjuk várni, hogy a fejezet végére juthassunk, s elkezdhessük a következő fejezet olvasását. Ez a könyv a nagyon jól felépített történettel, rejtvényekkel, szereplőkkel egyszerűen letehetetlen volt számomra. Ajánlani tudom bárkinek, akit érdekel a nyomozás, a kalandok, a történelem és a titkok felfedezésének élménye. Szerintem ez a regény az eddigi legjobb Brown mű a Da Vinci Kód után, így ezzel nálam méltán kiérdemli a második helyet a Dan Brown-féle kalandregények sorában.

A bejegyzés kategóriája: Könyvajánló
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>