Zoltán Gábor: Orgia. – Bp. : Pesti Kalligram, 2016

A szerző – novella- és regényíró – a budai Városmajorban született és nőtt fel az 1960-as-70-es években. Csak felnőtt korában tudatosult benne, hogy gyermekkorának helyszínei két-három évtizeddel korábban milyen szörnyű, embertelen cselekményeknek helyszínei voltak. 1944-45-ben a 12. kerületi nyilasok oroszlánbarlangja volt az utcában, e környék házainak, épületeinek lakói közül kerültek ki a kerületi nyilasmozgalom aktivistái, orgiáinak résztvevői, s azok elszenvedői, áldozatai is.

orgia

Renner, a fiatal vasgyáros, aki az áldozatok között van, s próbál tájékozódni az új közegben, úgy gondolja, újra kell tanulnia az embereket, mert eddig ugyan becsületes módon, de az életet habzsolva, minden örömét gondolkodás nélkül leszakítva, felületesen élt, kínzóit és lehetséges feladóit nézve úgy gondolja, már nem bízhat az érzékeiben, nem ért semmit.

A nyilasmozgalom magába szívta mindazon embereket, vezetőktől a legkisebb ”testvérekig”, akik bármi korábbi sérelem, mellőztetés miatt ide, az ellenőrizetlen hatalom sáncai közé kerülve, úgy gondolják, bármit, mindent megtehetnek nem közéjük tartozó embertársaikkal. A városmajori székház elképzelhetetlen orgiák helyszíne, a nyilasok tevékenysége abban áll, hogy bejelentések, kínzottakból kiszedett információk alapján vagy bármi alap nélkül, bárkit begyűjtsenek, irtózatos kínzásoknak és megaláztatásoknak vessenek alá, a megalázott emberek felett rendezett orgiákban tombolják ki magukat, s áldozataikat naponta a Dunába tüntessék el, akár holtan odaszállítva, akár odaterelve, és a partról a folyóba lőve.  Megjelennek a regény lapjain a nyilasmozgalom ismert vezetőinek nevei, a Megadja-testvérek, Vidra Mihály, Bokor Dénes, Dés Dregán Miklós és a hírhedett daliás Kun páter. S az alacsonyabb beosztásokban a környékbéli egyszerű emberek, akik ahogy Radnóti írta „nyugodtan ölnek, majd ha ölni kell”. Renner saját, gyenge jellemű öccse is az orgiák mámoros résztvevőjévé válik.

Zoltán Gábor az utóbbi években szánta rá magát, hogy az őt régóta nyomasztó témát megírja. S erre a napjainkban tapasztalható egyre több ismétlődő, riasztó jel sarkallta, melyek arra utalnak, hogy a bemutatott borzalmak nem egyszeri megismételhetetlen szörnyűségek. Lassú a szembenézés saját szégyenletes múltunkkal, de itt is, ott is történik valami. Két évtizede írta meg a lengyel Gross a jedwabnei „szomszédok” történetét (belőle A mi osztályunk c. drámát Slobodzianek). Bár egyes kritikák szerint a politikai giccs határát súrolja a mű, szükséges naturálisan is ilyen közel hozni a történteket, hogy tudatosuljon bennünk, mihez vezethet, amit hajlamosak vagyunk félrefordulva elnézni.

orgia zoltán

A könyv a 2016-os Ünnepi könyvhétre jelent meg, a konyves.blog.hu 2016 50 legjobb könyve közé választotta be a 9. helyen.

Trifonovné Karajz Borbála
könyvtáros

Trifonovné Karajz Borbála névjegye

állománygyarapító és katalógusszerkesztő könyvtáros
A bejegyzés kategóriája: Könyvajánló
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>