Búcsú kolléganőnktől, Munkácsy Lászlóné Erzsikétől (1945–2016)

„Az igaz ember eltávozik, de a fénye megmarad.”
/Dosztojevszkij/

Munkácsy Lászlóné Furó Erzsike 1975-től 2005-ig, nyugdíjba vonulásáig  dolgozott a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtárban. Halálával egy tájékozott, művelt, művészet- és kultúrabarát kollégával lettünk szegényebbek.

 1975-ben aktívan kivette  részét a Fotó ErzsikérőlBenczúr téren lévő könyvtár Szabadság téri új épületbe költöztetésében. Itt a feldolgozó osztályon dolgozott 1982-ig, majd ez évtől helyismereti szaktájékoztató lett. 1984-től társadalomtudományi szaktájékoztató munkakört töltött be, de  a művészetekben való jártassága miatt ebben a  témakörben is szívesen  tájékoztatta a hozzá fordulókat. A kölcsönzési részlegben töltött évei alatt olvasottsága révén nagy szakértelemmel kalauzolta a szépirodalom világában az olvasni vágyókat, ajánlott regényeket, novellákat, verseket az érdeklődőknek.

 A könyvtárhasználók igényes kiszolgálása mellett mindent megtett az olvasási kultúra és a művészeti, kiemelten a színháztörténeti és -elméleti ismeretek terjesztéséért. Tudását, szakmai ismereteit a kollégákkal és a hozzá beosztott könyvtáros hallgatókkal is mindig szívesen megosztotta. Az olvasókkal és a munkatársakkal való kapcsolata közvetlen, kulturált, segítőkész volt.

Fontosnak tartotta az egészség megőrzését, a bajbajutottak segítését. Karitatív vénájának ékes bizonyítékaként 1984-től nyugdíjba vonulásáig a Vöröskereszt helyi alapszervezeti titkára volt.

Munkája elismeréseként 1989. augusztus 20-án „Miniszteri Dicséret” elismerésben részesült.

A megérdemelt pihenés idején is megőrizte szellemi frissességét, érdeklődését. Rendszeresen részt vett a város, a könyvtár szakmai és kulturális rendezvényein, rendszeres nézője volt a színházi előadásoknak. Lelkesen énekelt a Nyíregyházi Hölgykoszorú műkedvelő kórusában.

Tevékeny élete, munkássága, kedves, szelid, közvetlen egyénisége valamennyi könyvtáros számára példaértékű lehet.

Nyugodj békében Erzsike!  Emlékedet megőrizzük!

Dr. Bihari Albertné
a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár munkatársai nevében

.

A bejegyzés kategóriája: Könyvtárosok
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>