Az Ünnepi könyvhét vendégei

DarvasiIdei ünnepi könyvhetünk eseményei az országos rendezvénnyel egyidőben zajlottak, június 9-13. között. Az országos rendezvényt Esterházy Péter nyitotta, a miénket Darvasi László író, aki talányos, továbbgondolásra ösztönző Esterházy-mottóval indított: „A szöveg sose hordozza az igazságot” – majd részben tréfás, részben komoly gondolatait osztotta meg  írókról-könyvekről-olvasókról: Régimódiak vagyunk, mert olvasók vagyunk, ugyanakkor nehéz olvasónak lenni, és könnyű írónak lenni, mert az író férfiak fönn tülekednek a színpadon, s lenn ácsorog az egyetlen olvasó, 50 +- néhány éves nő.  (Ennél nálunk jobb volt a helyzet, bár lehet, hogy a nők voltak többségben.) S hogy érdemes mégis régimódinak lenni, mert az irodalom az, hogy magunkra maradunk – a könyvben ábrázolt – mindennel. S szó esett a rendezvényeken többször is arról a tíz percről, amikor végére érünk egy könyvnek, s ölünkbe ejtve ülünk még tíz percig.

A megnyitó után Antal Balázs faggatta az írót leginkább Taligás c. legújabb regényéről, mely témájában, stílusában, szerkezetében A könnymutatványosok legendáját és a Virágzabálókat követi. A magyar történelem újkori évszázadaiban s főként Szegeden játszódik, s fontos eleme a szegediek által nagyon szégyellt boszorkányperek, boszorkányégetés. A kérdező balkáni mágikus realizmust említ, az író szerint a Taligás ágas-bogas vers, melyben a valóságot a szürreálissal elegyítve, benépesíti a történelmet a történelem árnyékában élő emberekkel.

PéterfyHasonló jelentős íróval, Péterfy Gergellyel folytatódott a találkozások sora, akinek szintén jelent meg könyvheti könyve, ám az még nem ért el a boltokba, ezért korábbi Aegon díjas regényéről, A kitömött barbárról beszélgetett vele Gerliczki András. A Jékely-unoka írónak különös régi vágya volt Kazinczy leveleinek olvasása, ezekben bukkant a regényben megírt témára: a 18. századi bécsi feketebőrű szabadkőművesre, Angelo Solimanra – akit halála után preparálva tettek közszemlére a bécsi természettudományi múzeumban -, s Kazinczyval való szellemi barátságukra, melynek gyökere az volt, hogy Bécsben mindketten barbároknak számítottak. Az Odüsszeia nyomán olyan művet akart teremteni, melynek a meséjét egy gyermek is megérti, de az értő olvasónak számtalan felfedezésre váró titkot rejteget. A vergiliusi utazás során Kazinczy felesége, Török Sophie fogja a kezünket.

Mindkét bemutatott könyv a 18-19. századi Magyarországon és Bécsben játszódik a korabeli történelem árnyékában, s mindkét íróvendég beszélt az alkotás folyamatáról, mikéntjéről is: Darvasi László egyértelműen felelte a feltett kérdésre, hogy ő, az író, amikor szépirodalmat ír, nem az olvasónak ír. Mert nagyobb dologgal van akkor elfoglalva, s ezt már Péterfy Gergely fogalmazta így: hogy „Isten tud-e olyan követ teremteni, amit az író nem tud felemelni”.

trembáczA rendezvénysorozat második napján kortárs témájú könyvek, írások kerültek terítékre: a nyíregyházi születésű, magánélete során világjáróvá lett Trembácz Éva Zsuzsa kulturális sokkjairól szóló könyvei, megyebéli szépírók tárcái, s a nyíregyházivá lett Nemere István írói munkássága.

nemere

A harmadik nap is kifejezetten a helyi szerzőké volt. Bemutatkozott Makara István, Budaházi István, V. Süle Ilona, Sipos László, a diák esszéista Trizner Laura, a fantasy-író Bessenyei Gábor. Bemutatta Móricz Zsigmond prügyi kötődéseiről és a prügyiek Móricz-emlékeiről szóló könyvét Szilágyí Péter. Szóhoz jutottak a helyi irodalmi lapok: a Szabolcs-Szatmár-Beregi Szemle szerzői a legfrissebb lapszámot mutatták be, a Vörös postakocsi munkatársai Kováts Judit Elszakítva c. regényéről beszélgettek. Mindegyiküket mélyen megérintette a regény, sok minden felvetődött, pl. hogy megérte-e András áldozatvállalása, van-e értelme az áldozatvállalásnak – erre a momentumra a Saul fia-esszéről szóló beszélgetésben is visszatért Gerliczki András, s úgy vélte, mind a regény, mind a film tiszteletadás az emberi minőségnek.  A szerző, Kováts Judit is felolvasott művéből, s elárulta, hogy már készül harmadik regénye, mely szintén a nehéz, kínos, kibeszéletlen témák sorát folytatja, ezúttal a németek kitelepítéséről lesz szó.

babosi artézisA programokat sok zenei betét, koncert színesítette, Szvorák Katalin Kudlik Júliával készült Szeretet c. lemezét mutatta be, fellépett a nyíregyházi Artézis, Milord, N-JOY és Tüneth együttes.

A könyvheti sátor a főtéren, majd a könyvtár előtti téren állott, jelen volt néhány helyi könyvesbolt (Lira, Libri, Babo), kivittük a gyerekek örömére fajátékainkat, volt könyv-cserebere, ingyenes beiratkozás, s amnesztia a késedelmes olvasóknak.

A figyelmes, visszatérő látogató megjegyezhetett s felvehetett az olvasnivalók listájára még egy könyvcímet, a Nobel-díjas Híd a Drinán c. Ivo Andric regényt, melyről két alkalommal is szó esett: Darvasi László említette, mint kedvenc regényét, s a prügyi könyvet hasonlította hozzá a kérdező, mint amely szintén az emberekről, az eltelt évekről szól.

A színvonalas program összeállítása és megszervezése idén is főként Bihari Albertné lelkes munkájának volt köszönhető. Köszönjük, és kívánjuk, hogy az évről-évre alakuló, egyre kiforrottabb formát öltő rendezvény hosszú időre gyökeret eresszen.

tárca

Trifonovné Karajz Borbála
könyvtáros

Kategória: Programokról | Címke: , , | Szóljon hozzá most!

Válogatás 2016-os olvasási kihívásunk témáihoz

Egy könyv, mely utazásról szól

B 45  Beke Kata: Vallomás
B 60  Bethlen Mihály útinaplójaBethlen MihályB 69  Blacker, William: Időtlen utakon
B 84  Bouvier, Nicolas: Világunk járása
E 62  Eötvös Károly: Utazás a Balaton körül
F 36  Fejtő Ferenc: Érzelmes utazás
H 19  Halász Margit: Kalandozó klasszikusokkalandozó klasszikusK 74  Kosztolányi Dezső: Elsüllyedt Európa
K 96  Krúdy Gyula: Utazás a Szepességben
M 28 Márai Sándor: Európa elrablása
N 46  Nemes Nagy Ágnes: Magyarul és világul

magyarul és világulP 65  Petőfi Sándor: Útirajzok
P 78  Polcz Alaine: Két utazás Erdélyben
S 50  Semprun, Jorge: A nagy utazás
Sz 72  Szerb Antal: Utas és holdvilág
Sz 79  Szilágyi Domokos: A Volga Nyugaton
T 88  Történetek a vonaton : Magyar írók novellái
T 91  Trembácz Éva Zsuzsa: Amerika! Visszaintegetsz? ; Túró Rudi pálcikával

amerika visszaintegetsz turórudi pálcikával

W 62 Wesselényi Miklós: Útinapló 1821-22
Z 55  Zimmern, Andrew: A bizarr valóság
810 Sz 72  Szerb Antal: A harmadik torony (a Kétarcú hallgatás és a Gondolatok a könyvtárban c. kötetekben)
910 C 20  Christie, Agatha: Grand tour

agatha christie910 M 13  Magellán, Ferdinand: A Föld első körülhajózása
910 R 47   Reformkori útirajzok
920 M 28  Márai Sándor: Itália életérzés
930.8 G 47  Glatz, Jakob: Egy magyar ember őszinte megjegyzései hazájáról néhány magyar vidéken tett utazása során

egy magyar ember

Egy könyv, mely egy olyan kultúráról szól, amit még nem ismersz

B 15 Baktay Ervin: Indiai éveim
L 21 Landor, Henry S.: Utazás a rejtelmes Tibetben
240 G 39 Gergely Gellért: Hat keréken Jeruzsálembehat keréken jeruzsálembe290 K 91 Kéri András: Vudu világ Hispaniola szigetén
316 F 48  Ferber Katalin: A felkelő nap árnyéka
390 Z 54  Zimmermann, Larry J.: Észak-amerikai indiánok
398 B 24  Balogh Csaba: Észak-amerikai indiánok titokzatos élete
908 B 56 Bernád Ilona: Lélekföld : Tibet, Belső-Mongólia

lelekfold
908 H 65 Hessler, Peter: Kína országútjain
908 K 94  Králik Lóránt: A sárkány fiai
908 V 18  Vágvölgyi B. András: Tokyo Underground
910 D 15 Dalrymple, William: A Szent Hegytől keletre : Bizánc örökségének nyomábanSzenthegybor’t—.nyomdai.indd
910 K 18 Kardos Éva, D.:  Ahol az istenek a földön élnek : Indiai útinapló
910 R 76 Robinson, Ian D.: Az úton egyszer meg kell halnod : Tibet
910 S 45 Sándor Anikó: Kakasvér és virágszirom : Egy év Bali szigetén
910 S 69  Soltész Béla: Clandestino : Egy év Latin-Amerikábanclandestino910 V 95  Vojnits András: Utazás a rejtelmes Kelet-Afrikában
930.8 L 67 Lin Yü-tang: Mi kínaiak

Egy szatirikus könyv

B 60 Bettauer, Hugo: Nagyváros zsidók nélkül
B 86 Bradford, Roark: Ádám apánk és gyermekei
C 54 Csendes Csaba-Szilágyi Szabolcs: Az első magyar szívcsere
F 89 France, Anatole: Pingvinek szigete
H 22 Halloway János: Rendszerváltó szerelmekrendszerváltó szerelmekK 19 Karinthy Frigyes: Capillária ; Utazás Faremidóba
L 10 Lackfi János: Milyenek a magyarok?
M 76 Moldova György: A beszélő disznó
P 38 Parti Nagy Lajos: Hősöm tere ; Sárbogárdi Jolán – A test angyala
R 10 Rabelais, Francois: Gargantua és Pantagruel
R 35 Rákosi Gergely: A daru
R 80 Romhányi József: Szamárfül
S 54 Sharpe, Tom: Éretten éretlen ; Kertész a vártán ; Remetelét

érettenkertészremetelét

S 99 Swift: Gulliver
Sz 37 Szathmári Sándor: Kazohinia
Sz 66 Szentkuthy Miklós: 2. Szilveszter második élete
V 83 Vidal, Gore: Élő adás a Golgotáról
V 95 Vojnovic, Vladimir: Iván Csonkin közlegény élete és különleges kalandjai
280 E 65 Erasmus: A mennyből kizárt Gyula pápa

Egy könyv, mely egy szigeten játszódik

A 23 Adler, Elizabeth: Nyár Capri szigetén
A 74  Aragon: Sziget a Szajnán
B 69  Blyton, Enid: Kaland a kincses szigeten

kalandB 89  Brockmole, Jessica: Levelek Skye szigetéről
B 90  Brown, Sandra: Trópusi sziget
C 84  Csukás István: Nyár a szigeten
F 37  Fekete Gyula: A kék sziget
L 42  Leeson, Robert: Újra a kincses szigeten
O 10  O’Dell, Scott: Kék delfinek szigetekék delfinekP 57  Perry, Jacques: Az ismeretlen sziget
S 58  Simenon, Georges: Maigret és a varázslatos sziget
S 91  Stevenson, Robert Louis: A kincses sziget
Sz 88  Szolzsenyicin, A. I.: A Gulag szigetvilág
V 74  Verne, Jules: A lángban álló szigettenger ; Rejtelmes sziget ; Az úszó sziget

verne-gyula-a-langban-allo-szigettenger-16_188729rejtelmes_szigetúszó sziget

W 55  Wells, H. G.: Dr. Moreau szigete
Z 96  Zuckoff, Mitchell: A rejtett völgy
910 B 75 Bokodi Béla: Legendás szigetek, legendás történetek

Szabóné Szász Anikó
könyvtáros

Kategória: Ajánló bibliográfiák | Címke: | Szóljon hozzá most!

Játék a könyvtárban 2016/5.

Májusi feladványunk megfejtése:
Domanovszky Sándor 1941-ben megjelent Magyar művelődéstörténetében az alakító művészeten a színművészetet érti. Városunkban ezt a művészetet a Móricz Zsigmond Színház képviseli

Nyertesünk: Lőkös Angéla. Gratulálunk!

Júniusi kérdéseink Darvasi László íróról szólnak, aki városunkban megnyitja az Ünnepi Könyvhét rendezvényeit.

Játék Darvasi

Mi a legújabb, könyvhétre megjelenő regényének címe?
Több könyvet írt gyermekeknek is. Nevezzen meg ezek közül egyet!
Mi a közismert álneve, amelyen pl. a Hogyan csábítsuk el a könyvtáros kisasszonyt c. művét is megjelentette?

A válaszokat június végéig várjuk a szabone.szasz.aniko[kukac]mzsk.hu email-címre, illetve az olvasóteremben, a kölcsönzőtérben és könyvheti sátrunkban elhelyezett JÁTÉK feliratú dobozokba.

Szabóné Szász Anikó
könyvtáros

Kategória: Rejtvény | Címke: , | Szóljon hozzá most!

Válogatás legújabb DVD-filmjeinkből

Kedves olvasóink!

Május elsejétől ingyenessé tettük DVD, video, CD, CD-ROM és hangoskönyv kölcsönzésünket és  a kölcsönzési időt is meghosszabbítottuk egy hétre.
Az utóbbi hetekben új sikerfilmeket is vásároltunk, melyekből az alábbiakban válogatást mutatunk.

 Saul_fia_plakátSaul fia
(Oscar-díjas magyar filmdráma)

Rendező: Nemes Jeles László

Főszereplők:
Röhrig Géza
Zsótér Sándor
Molnár Levente

 

Akihez_beszél_a_föld_DVD_2_83897_zoomAkihez beszél a föld
(amerikai, ausztrál, török film)

Rendező: Russell Crowe

Szereplők:
Russell Crowe
Olga Kurylenko
Yilmaz Erdogan
Cem Yilmaz

 

minyonok-thumb-meselandia Minyonok
(amerikai animációs film)

Rendezők:
Kyle Balda, Pierre Coffin

Szereplők:
animációs figurák

 

grugru2-thumb-meselandiaGRU  1-2
(amerikai animációs film)
Rendezők:
Chris Renand
Pierre Coffin
Szereplők:
animációs figurák

 

ruhakészítőA ruhakészítő
(ausztrál filmdráma)

Rendező: Jocelyn Moorhouse

Szereplők:
Kate Winslet
Liam Hemsworth
Hugo Weaving

 

 

Papirvarosok--dvd-128204Papírvárosok
(amerikai romantikus filmdráma)

Rendező: Jake Schreier

Szereplők: Cara Delevingne
Nat Wolff
Halston Sage
Cara Buono

 

Onkivulet--dvd-128357

Önkívület
(amerikai sci-fi, thriller)

Rendező: Tarsem Singh

Szereplők:
Ryan Raynolds
Ben Kingsley
Matthew Goode

 

Szabadeses_poszterSzabadesés
(magyar film)

Rendező: Pálfi György

Szereplők:
Molnár Piroska
Marina Gera
Benedek Miklós

 

 

Az-utveszto-Tuzproba--dvd-128212Az útvesztő – Tűzpróba
(amerikai disztópikus sci-fi kalandfilm)

Rendezte: Wes Ball

Szereplők:
Dylan O’Brien
Kaya Scodelario
Nathalie Emmanuel

 

 

Egy_szobalany_naploja_moziplakat1Egy szobalány naplója
(belga-francia színes filmdráma)

Rendező: Benoît Jacquot

Szereplők:
Léa Seydoux
Vincent Lindon
Clotilde Mollet
Vincent Lacoste

 

 

agymanók

Agymanók
(amerikai animációs film)

Rendező: Peter Docter

Szereplők:
animációs figurák

 

 

dinoDínó tesó
(amerikai animációs film)

Rendező: Peter Sohn

Szereplők: animációs figurák

 

 

 

hogyan-irjunk-szerelmet-poszterHogyan írjunk szerelmet
(amerikai romantikus filmvigjáték)

Rendező: Marc Lawrence

Szereplők:
Marisa Tomei
Hugh Grant
J.K.Simon
Allison Janney

 

The-33--dvd-128563

A harminchármak
(amerikai-chilei életrajzi-történelmi filmdráma)

Rendezte: Patricia Riggen

Szereplők: 
Antonio Banderas
Cote de Pablo
Juan Pablo Raba
James Brolin

 

Kategória: Új gyarapodás | Címke: | Szóljon hozzá most!

Fanni olvasmányai 1941-1942

Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni naplójában rendre beszámol olvasmányairól is.
Olvas klasszikusokat és sok kortárs magyar és világirodalmat, főleg franciákat, németeket, nemegyszer eredeti nyelven

Az alábbiakban időrendben kigyűjtöttem az olvasmányokra utaló naplóbejegyzéseket. Íme az 1941-42-es évek olvasmányai

1941

Petrolay Margit: A paradicsom dombja
„Olvasom a Waldapfelné regényét, remek az eleje.”Petrolay

Németh Andor: A párizsi kommün
„A párizsi kommünt olvasom, a Németh Andorét. Kísértetiesen visszajött a patkányevés korszaka megint, csak talán még rosszabbul, mint ott.”nemeth-andor-a-parisi-kommun-7728901-lista

Pesti napló 1931-es összekötött évfolyama
„furcsa így visszamenni a 10 év előttbe a képeken keresztül, irtózatos régen volt”pestinaplo (479x640)

Roger Martin du Garde: Amit még el kellett mondani
„Olvasom a Thibault-epilógust. Még szebb talán, mint a nagy mű. Rettenetes az Antoine halódása, és az egészről az az érzésem, mintha valahonnan a túlvilágról figyelném az élet továbbfolyását, körülbelül az a beállítottság, amit az ember úgy szeretne elképzeléseiben, hogy megtudja, mi lesz itt azután, ha már eltűntünk.”roger-martin-du-gard-amit-meg-el-kellett-mondani-7964771-nagy

Cs. Szabó László: A kígyó (novella)
„elképesztően gyönge írás, teljesen elveszítette a mértékét, ítélőképességét. Megszédült ő is, amint mind ezek az urak mostanában, akik térdig járnak a rózsában. Pedig szerettem az ő írásait, minden sznobsága mellett szépen ír, de ebben még ez sincs meg, hanyag és osztály-írás, nem univerzális.”cs. szabó a kígyó

Valentin Katajev: Hajrá!
„A Katajev: Hajrát olvasom, remek lüktetésű könyv, nagyon jó írás. Benne van ez az egész leviatán világ, ami ott hánykódik a Kárpátokon túl, és amitől még az egyetlen csodát reméljük.”Katajev hajrá

Hemingway: Akiért a harang szól (angolul)
„Gyönyörű, napjaink leghatalmasabb regénye, azt gondolom. Csodálatos, varázsos könyv, csak elég lassan haladok benne, és ez az egyetlen példány van belőle Pesten, sokan várnak rá elolvasásra.” „Szívfacsaróan szomorú és olyan mély elkeseredéssel bőgtem.” „Ez a mi saját történelmünk legvéresebb darabja”Hemingway

Carco, Francis: Párizs (franciául)
„csupa szenvelgés Párizsról, de jólesik olvasni”carco-szerelmem-paris-1114485-nagy

1942

André Gide: A pénzhamisítók
„Nem igazi regény ez, csak olyan „cerebrális kísérlet” […] Csak beugratás, írói kísérletezés az egész. Nem nyújtott semmi örömet, csak elrontotta az éjszakámat.”andre-gide-a-penzhamisitok-16489565-nagy

Cocteau: Párizsi fiú
Gyergyai Albert: A mai francia regény
Szerb Antal: A világirodalom története
„Múlt éjjel a Cocteau: Párizsi fiút olvastam ki, közbe közbe Gyergyai Francia regényéből is szippantgatok, meg a Szerb-irodalomtörténetből. Sok mulatságos része van, a szokásos Tóni-féle „dévaj” stílus. Felületes is sokszor. […] de mégis nagy épület, nagy mű ez a könyv”coctoe párizsi fiú

Heine: Utazás  Harz-hegységben (németül)Heine Utazás

Hughes, Richard: Szélvihar Jamaicában (angolul)
„Én nagyon élvezem a könyv csodálatos világát, csak borzalmas a vége, a gyerekek vakul kegyetlen világa, ami előtt értetlenek vagyunk, és a visszaemlékezés a magunkéra nem segít a megértéshez, mert nem is tudunk igazán híven emlékezni.”richard-hughes-szelvihar-jamaikaban-403673-lista

Rilke
„Aztán Rilkét olvastam nagy gyönyörűséggel”rilke

Morgan, Charles: A forrás
„Faljuk és apránként élvezgetve mámorosodunk az olvasástól. […] gyönyörű, ez az amire vágytam, a Thibault óta körülbelül ez az igazi regény. […] Szép, szomorú levegőjű könyv, remek figurák, jó volt elmerülni benne.” „Mély élvezetem volt ez a könyv.”Morgan A forrás

Silone, Ignazio: Utazás Párizsba
„Szomorú novellák az olasz terrorról. Tilos könyv itt persze…”Silone Utazás Párizsba

Szekfű Gyula: A száműzött Rákóczi
„mivel úgyis zavarosak a fogalmaim erről az egész Rákóczi-kérdésről”szekfu-gyula-a-szamuzott-rakoczi-4285731-nagy

Maxence Van der Meersch: Boldoggá teszlek (a régebben olvasott belga regényből készült francia filmet nézik)maxence-van-der-meersch-boldogga-teszlek-6378067-lista

Conrad, Joseph: ?
„Fekete köd van az utcán, mint a J. C-regényben, amit a nyáron olvastam”

 

Kategória: Ajánló bibliográfiák | Címke: , , , | Szóljon hozzá most!

Játék a könyvtárban 2016/4.

Áprilisi feladványunk megoldása: a képzeletbeli költő, aki „hozzája méltón, szabadon” írt: Szilveszter, Petőfi Sándor Apostol c. elbeszélő költeményének főszereplője.

Nyertesünk: Fehérvári Vica. Gratulálunk! Jutalmáról e-mailben értesítjük.

A Hello Nyíregyháza Könyvszigetén másik feladvánnyal is vártuk látogatóinkat. A 10 SMS vers megfejtői közül Filep Gábor Pálnak kedvezett a szerencse. Nyereményéről őt is e-mailben értesítjük.

Májusi kérdésünk:

Domanovszky Sándor 1941-ben megjelent Magyar művelődéstörténetében egy fejezetet szentel az alakító művészetnek. Mit takar ez a kifejezés? Városunkban mely intézmény képviseli ezt a művészetet?

budapest-nemzeti-szinhaz-blaha-lujza-teren-budapesten-1905

A válaszokat május végéig várjuk a szabone.szasz.aniko[kukac]mzsk.hu email-címre, illetve az olvasóteremben és a kölcsönzőtérben elhelyezett JÁTÉK feliratú dobozokba.

Szabóné Szász Anikó
könyvtáros

 

Kategória: Rejtvény | Címke: , | Szóljon hozzá most!

Válogatás 2016-os olvasási kihívásunk témáihoz

Egy könyv, melyet egy humorista írt

A 12  Abody Béla: Emlékezetem pályája
A 43  Allen, Woody: Lelki jelenségek vizsgálata

woodyA 82  Árkus József: Le vagyunk értékelve
B 13  Badár Sándor: Jappán : Rendhagyó útikalandkönyv
B 13  Bagi Iván: A hűség árvája
B 45  Békeffy István: A kutya, akit Bozzi úrnak hívtak
F 27  Farkasházy Tivadar: Fülig Jimmy kiadatlan levelei

fülig jimmyK 19  Karinthy Frigyes: Utazás a koponyám körül
K 33  Kellér Dezső: Kis ország vagyunk
K 41  Kern András: Elfogtunk egy levelet
M 24  Maksa Zoltán: Majd értesítjük
M 37  Marton Frigyes: Gázláng : Lágerfoglyok írásai
N 15  Nagy Bandó András: Úton-útfélen
N 17  Nagy Endre: A kabaré regénye ; Szerelmesek kalauza
P 61  Peterdi Pál: Tücsök és bogár és más marhaságok
T 10  Tabi László: Ilyenek vagytok
V 68  Verebes István: Maya
133  L 10 Laar András: Kiderülés

laár istván792  G 22 Gálvölgyi János: Jókedvet adj
792  S 21 Sas József: Józsi, hol vagy? Önéletrajz

Egy disztópia

A 94  Awood: Az özönvíz éve ; A szolgálólány meséje
B 34  Barnes, Adrian: Álmatlanok
B 60 Beukes, Lauren: Moxyland
B 90 Brown, Pierce: Vörös lázadás
C 12  Carlyle, David: Szigetek a szélben
C 24  Collins, Suzanne: Az éhezők viadala ; Futótűz ; A kiválasztott

ÉhezőkC 26  Condie, Ally: Matched – Egymáshoz rendelve
F 27  Farkas Tiborc: Vadidegen
G 48 Gluhovskij, Dmitrij: Metro 2033, 2034
G 61 Grant, Michael: Téboly
G 83 Gyjakov, Andrej: Dmitry Glukhovski világa sorozat (A fény felé, Vissza a sötétségbe)
H 93 Howey, Hugh: A siló sorozat 1-8.
J 24 James, P. D.: Az ember gyermeke
L 89 Lu, Marie: Legend = Legenda ; Prodigy = Született tehetség ; Champion = Bajnok
M 12 Mafi, Tahereh: Ne érints!
M 31 Marion, Isaac: Eleven testek
M 49 McCarthy, Cormack: Az út
O 32  Oliver, Lauren: Delírium ; Káosz ; Rekviem  – disztópikus tinitrilógia

delíriumxR 87  Rossi, Veronica: Végtelen ég alatt
S 92  Stohl, Margaret: Ikonok
V 99  Vrocek, Simun: A pétervári háború
W 94  Woltz, Anna: Black box

Egy klasszikus 20. századi mű

B 36  Bradbury, Ray: Fahrenreit 455
B 96  Bulgakov: A Mester és Margaréta
D 91  Dreiser, Theodor: Amerikai tragédia
E 13  Eco: A rózsa neverozsa_neveH 39  Hasek: Svejk
H 60  Hemingway: Akiért a harang szól ; Búcsú a fegyverektől
H 65  Hesse, Hermann: Üveggyöngyjáték
K 63  Koestler: Sötétség délben
K 95  Kristof, Agota: Trilógia (A nagy füzet, A bizonyíték, A harmadik hazugság)

trilógiaK 96 Krúdy Gyula: Szindbád
M 25 Malraux, Andrés: Az ember sorsa
M 26 Mann, Thomas: Varázshegy
M 36 Martin du Garde: A Thibault család
M 90 Móricz Zsigmond: Sárarany
O 78 Orwell: 1984 ; Állatfarm
P 40 Pasternak, Borisz: Zsivago doktor

zsivágóS 49 Seghers, Anna: A hetedik kereszt
S 69 Solohov: Emberi sors
S 84 Spíró György: Fogság
V 68 Vercors: A tenger csendje

Önéletrajz

A 57  Andersen Nexö: Keserű édes ifjúság
B 18  Balázs Béla: Álmodó ifjúság
C 14  Cellini: Benvenuto Cellini mester élete, amiképpen…
D 53  Déry Tibor: A napok hordaléka ; Börtönnapok hordaléka
F 37  Fekete István: Ballagó idő

ballagó időG 35  Gellért Endre: Egy önérzet története
J 36  Jankovics Marcell: Lékiratok
M 19  Mahler-Werfel, Alma: Férjeim, szerelmeim
M 72  Mensáros László: Mit is akartam mondani
M 86  Móra Ferenc: A Daru utcától a Móra Ferenc utcáig

daru utcátólS 34  Schneider Izabella: Az orvosnők korán halnak
S 64  Sinka István: Fekete bojtár vallomásai
Sz 31  Szántó Piroska: Bálám szamara
T 69  Tornai József: Leszálltam anyám öléből
V 54  Vas István: Miért vijjog a saskeselyű
V 57  Vásáry Tamás: Üzenet
W 33  Wass Albert: Voltam és más önéletrajzi írások
W 95  Woolf, Virginia: Egy jóházból való angol úrilány
Z 99  Zweig, Stefanie: Hontalanul Afrikában
780  C 95 Cziffra György: Ágyúk és virágok
793  D 97 Duncan, Isadora: Életem
791  B 55 Bergman, Ingmar: Laterna magica
791  K 99 Kusturica: Hogy jövök én a képbe?

Kusturica

Szabóné Szász Anikó
feldolgozó könyvtáros

Kategória: Ajánló bibliográfiák | Címke: | Szóljon hozzá most!

Dr. László Gézáné dr. a „Szabolcs-Szatmár-Bereg megye könyvtári kultúrájáért” díj 2016. évi kitüntetettje

ÁgotaDr. László Gézáné dr. a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár szaktájékoztató főkönyvtárosa. Középiskolai érettségi után a Debreceni Tanítóképző Intézet népművelés-könyvtár szakán folytatta tanulmányait, amit 1976-ban fejezett be. A nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskolán 1979-ben könyvtár szakon tett kiegészítő államvizsgát. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának könyvtár-kiegészítő szakát 1983-ban végezte el. Főiskolai és egyetemi tanulmányait jó eredménnyel zárta.
Az első diploma megszerzése után 1976. augusztus 1-jén a nyíregyházi Móricz Zsigmond Megyei Könyvtárban helyezkedett el feldolgozó könyvtárosként. Egy évvel később szaktájékoztatói kinevezést kapott a könyvtár helyismereti gyűjteményébe – ott dolgozik mind a mai napig.

A tanítóképzős évek alatt a bibliográfiai tevékenység került hozzá közel. Mintegy kétéves kutató-gyűjtőmunkával állította össze Karacs Teréz nőnevelő és szépíró annotált személyi bibliográfiáját, főiskolai szakdolgozatát, amelynek bővített változata az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum kiadásában 1993-ban jelent meg.
Az egyetemi évek alatt érdeklődése a könyv- és sajtótörténet felé irányult. Úgy gondolta, ezeket az ismereteket munkahelyén, a helyismereti-helytörténeti munkában is tudja  majd hasznosítani. Szakdolgozata a szabolcsi iskolai értesítők bibliográfiája mellett e dokumentumtípus művelődéstörténeti jelentőségét elemezte. Dolgozatát 1984-ben adta ki a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár. Ezekben az években a Szabolcs-Szatmár megyei Levéltár forrás- és tanulmányköteteihez készített minden szempontra kiterjedő (tárgy-, földrajzi és személynév) mutatót. A helyismereti cikkek fénylyukkártyán történő tartalmi feltárásához összeállított deszkriptor-jegyzékét napjainkban is használják.

konyvtartorteneti_fotok-0039

Az 1980-as évek végén – amikor már szinte valamennyi megyei könyvtár megjelentette sajtóbibliográfiáját – munkahelyi vezetői arra kérték, hogy készítse el Szabolcs- Szatmár megye sajtóbibliográfiáját. Az anyaggyűjtés során egyértelművé vált, hogy a bibliográfia gyűjtőkörét a tényleges közigazgatási határon, Szabolcs megyén túl még négy történeti vármegyére, Beregre, Szatmárra, Ugocsára és Ungra is ki kell terjeszteni. Mivel a könyvtár funkciója és létszáma nem tette lehetővé team létrehozását, az ország határain belül és kívül 1845 és 2000 között megjelent „helyi” lapok felkutatását, autopszián alapuló bibliográfiai leírását és a nyomdai előkészítést egyedül kellett elvégeznie. A bibliográfiát a könyvtár 2002-ben a Kulturális Örökség Minisztériumának és a Nemzeti Kulturális Alapprogram Könyvtári Szakmai Kollégiumának a támogatásával adta ki. Bemutatására nemzetközi konferencia keretében került sor.

Sajtótörténeti kutatásait tovább folytatta, aminek eredményét A történelmi Bereg, Szabolcs, Szatmár, Ugocsa és Ung vármegyék sajtótörténete 1920-ig című PhD értekezésében összegezte. A hétéves továbbképzési terv keretében munkahelye támogatásával 2007-től az ELTE Irodalomtudományi Doktori Iskolája Könyvtártudományi programjában folytathatta tanulmányait, ahol 2013 júniusában summa cum laude minősítéssel védte meg disszertációját.

Javaslatára került be a könyvtár örökbefogadási programjába Szabolcs megye legjelentősebb és leghosszabb életű lapjának, a Nyírvidéknek a digitalizálása, amelynek a szervezésében is részt vehetett (felhívás, levelezés). Az elindított program a Jósa András Múzeum áldozatvállalásával és Nyíregyháza közgyűjteményeinek összefogásával valósulhatott meg. Az egyedi helyismereti, dokumentumok, a helyi lapok digitalizálásának, azok interneten, minden érdeklődő számára való elérhetővé tételének elkötelezett híve. Ennek szellemében válogatta és ajánlotta digitalizálásra az általa legfontosabbnak vélt helyismereti műveket a MaNDA adatbázisba. Meggyőződése szerint csak egy virtuális adatbázisban válhatnak teljessé vagy teljesebbé a határok által elválasztott magyar sajtótermékek. Az NKA Közgyűjteményi Kollégiuma által támogatott könyvtári pályázata eredményeként olvashatók a Hungaricana portálon a történeti Szatmár megye porladó időszaki kiadványai. A lapok megmentése, közkinccsé tétele mellett a szatmári helytörténeti kutatások fellendülését is reméli.

Szakmai munkájában az olvasói igények magas színvonalon történő kiszolgálása mellett mindig nagy hangsúlyt kapott a periodikumok helyismereti szempontú figyelése, a cikkek tartalmi feltárása, koordinálása, a feltárás és visszakeresés elemeinek egységesítése.

Szakcikkeivel, szakmai előadásaival a könyvtári munkában szerzett elméleti és gyakorlati ismereteit, kutatási eredményeit kívánta megosztani, ezzel is segítve a Móricz Zsigmond Könyvtár és a megye településein működő könyvtárak helyismereti munkáját. Az MKE megyei szervezete titkárának hívására csatlakozott az Értéktár mozgalomhoz. Előadások tartásával, bibliográfia összeállításával próbálta felhívni a könyvtárak figyelmét a Hungarika törvényben rejlő lehetőségekre.

Ágota 3.

A felsőoktatási intézmények könyvtár szakos hallgatóinak gyakorlatát vezeti 1985-től. A Nyíregyházi Főiskolán 2000 és 2002 között informatikus könyvtáros hallgatóknak tartott helyismereti szemináriumot. A 2007-ben bevezetésre került ISO szabvány szerinti minőségirányítási rendszerben, belső auditorként vesz részt. Az ehhez szükséges szakismereteket 2009-ben minőségirányítási belső auditor tanfolyamon szerezte meg.

Munkáját 1994-ben tanácsosi, majd 2002-ben főtanácsosi cím adományozásával ismerték el.
Közéleti tevékenysége is igen aktív. Számtalan, az alább felsorolt szakmai és kulturális egyesület munkájában tevékenykedik:
Magyar Könyvtárosok Egyesülete Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Szervezete,
Magyar Könyvtárosok Egyesülete Bibliográfiai Szekció,
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Honismereti Egyesület,
Móricz Zsigmond Kulturális Egyesület alapító tagja 2005-től, Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Értéktár Bizottság tagja 2013 júniusától,
Luby Társaság tagja 2014 decemberétől,
KKDSZ Móricz Zsigmond Könyvtári Alapszervezet, titkárhelyettes,
KKDSZ megyei elnök 2007-től,
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Vöröskereszt Móricz Zsigmond Könyvtári alapszervezet, titkár.

László Gézáné Ágota emberi kvalitásai is kiválóak. Segítőkészsége, kedves, közvetlen, empatikus egyénisége példaértékű.

Terike és ÁgotaA megtisztelő díjat 2016. április 14-én, a Könyvtárosok Világnapján vette át Dr. László Gézáné dr.

Dr. Bihari Albertné
Móricz Zsigmond Kulturális Egyesület Nyíregyháza, alapító titkár

Kategória: Könyvtárosok | Címke: , , , , | Szóljon hozzá most!

Toldi Gyuláné – Csendes János életmű-díjas könyvtáros

TerikeToldi Gyuláné 1940-ben Nyírbátorban született, saját földjén gazdálkodó, régi paraszt családba. Szülei református iskolába íratták be, később az állami oktatásban folytatta tanulmányait, ahol végig jó tanuló volt. Gyermekkorától a betű, az olvasás rabságában él. A nála idősebb unokatestvére és nővére adták hozzá a muníciót.

1954-ben Nyírbátorban az addigi óvónőképző gimnáziummá alakult át,  így természetes volt, hogy ott kezdte el középiskolai tanulmányait. Évfolyama volt a város első érettségiző osztálya. A gimnáziumi évek alatt minden hozzáférhetőt elolvasott barátnői családi gyűjteményeiből és az akkor megnyíló, egyre gyarapodó Járási Könyvtárból. Ez lett számára a minta, a könyvtár légköre örökre elvarázsolta.

Érettségi után természetesnek tűnt, hogy magyar-könyvtár szakra jelentkezik az ELTE-re, mivel 1958-ban még csak ott folyt egyetemi szintű könyvtáros képzés.  A pesti évek meghatározóak lettek egész életére. A kitűnő előadások, szemináriumok során a korszak nagy irodalmárait ismerhette meg. Megtapasztalta a kulturális élet megváltozását, ugyanis az ’56 után kezdett éledezni, a sematizmus eltűnni, a színházi élet, a könyvkiadás előtérbe kerülni.

A második téeszesítés a családját nehéz anyagi helyzetbe hozta, így hazajött Szabolcsba. Kölcsönző könyvtárosi munkát vállalt Vásárosnaményban 1961-ben, 1 év múlva járási könyvtárigazgatónak nevezték ki Csengerbe. 1962-ben ment férjhez Toldi Gyula matematika-fizika szakos tanárhoz, 2 leánya apjához, akivel annak haláláig, 40 évig élt házasságban.

Elmondása szerint a csengeri évek azért voltak hasznosak, mert ott minden könyvtári munkafázissal találkozhatott kicsiben, az önálló gazdálkodás miatt költségvetés készítéssel és személyzeti munkával is. 1966-ban Nyíregyházára, a Megyei könyvtárba hívták, itt olvasószolgálati csoportvezetőként igazi könyvtárosi munkával, kiváló tanítómesterrel, nagyszerű munkatársakkal is találkozhatott. Ezek az évek mintát és példát adtak egész további könyvtárosi munkájához. 1972-ben a nyíregyházi Tanárképző Főiskola (2016. jan. 1.-től Nyíregyházi Egyetem) megújult. A főiskola jó működési körülmények közé került könyvtárába hívták, itt is olvasószolgálati munkát végzett, igényes olvasókkal, jó munkatársakkal körülvéve. Az 1975-ben  megindult könyvtáros képzésbe is bekapcsolódott, először, mint gyakorlatvezető, később, mint óraadó.

konyvtari_erekjek-0044

10 év múlva pályázott a nyíregyházi Városi Könyvtár igazgatói állására. Ezt elnyerve nagy ambícióval szervezte át a 44 apró “könyvtári egységből” álló hálózatot 12 nagyobb, naponta nyitva tartó, már igazi könyvtári szolgáltatást nyújtó városi könyvtárrá. Ezek egészítették ki a Megyei Könyvtár felnőtt, gyermek, helyismereti, zenei, szaktájékoztatói szolgáltatásait.
A megyei és a városi könyvtár integrációját követően Nyíregyháza város könyvtári ellátásáért felelt, a gyűjteményszervezéstől a szolgáltatásokig, igazgató helyettesként.

Munkája során mindig fontosnak tartotta a folyamatos belső képzést.
Toldi Gyuláné szakmai életútja egybeforrt a Szabolcs- Szatmár-Bereg megyei Könyvtáros Egyesület működésével. Az egyesület megalakulása óta vezetőségi tag volt. 1983-tól 1997-ig a MKE megyei szervezetének 2 cikluson át titkára, később elnöke volt. Ez alatt a szakmai képzésekhez, az irodalmi, kulturális irányzatok megismeréséhez jó előadókat, jelentős személyiségeket hívott, hasznos tapasztalatcseréket szervezett a megye könyvtárosai számára is.
A könyvtári munka számítógépes áttérésének már csak az előkészítésében vett részt, 1997-ben nyugdíjba ment. Ezt követően még öt éven keresztül napi négy órában tájékoztató feladatot látott el a Nyíregyházi Főiskola Könyvtárában.

Munkáját kétszer “Szocialista Kultúráért”, egyszer a „Magyar Köztársasági Ezüst Erdemkereszt” kitüntetéssel jutalmazták. 2011-ben a Magyar Könyvtárosok Egyesülete az „Egyesület Munkáért Emlékérem” kitüntetésben részesítette.

Toldi Gyuláné Terike szakmaszeretetét, imponáló felkészültségét, tudását, mi kollégái és hallgatói több mint négy évtizedes munkája során naponta megtapasztalhattuk. Sokat tanultunk tőle. Megtanultuk a „szolgálat” fontosságát, a korrekt és pontos tájékoztatás lényegét, az önművelés elengedhetetlenségét. Ő az egyike a már kihalófélben lévő nagy könyvtáros egyéniségeknek.

Terike és Ágota

A kitüntetést Nyíregyházán,  2016. április 14-én, a Könyvtárosok Világnapján vette át Toldi Gyuláné

Bajnok Lászlóné
MKE Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezete

Kategória: Könyvtárosok | Címke: , , , , | Szóljon hozzá most!

Az emberiség története : 22000 év 1000 tárgy / [szerzők: ... Jane McIntosh et al.]. – Bp. : Corvina, 2015

e törtAz olvasó színes, mutatós könyvet tarthat a kezében, amely felöleli az elmúlt évezredekben az emberi társadalom által létrehozott szinte valamennyi használati tárgyeszközt.

A könyv 6 fejezeten – mintegy 400 oldalon – át mutatja be a különböző korok tárgyait, a korai társadalmaktól kezdődően a középkori emberek hétköznapi tárgyain keresztül egészen napjaink gépesítésének koráig (Kr. e. 20.000 – Kr. u. 2000-ig). Bemutatja a tárgyi eszközök használatát, színes fotókkal illusztrálja mindegyiket, illetve leírja, hogy mely tárgyat, mire használták az adott társadalmak, népek emberei. A könyvben rengeteg olyan tárggyal találkozhatunk, melyeket tanulmányaink során a történelem órák keretein belül nem is hallottunk, viszont érdekesebbé és színesebbé teszik számunkra a korai társadalmaktól kezdődően napjainkig a történelmi tárgyakkal kapcsolatos ismereteinket.

A könyvet elsősorban a történelmet kedvelő olvasóink számára ajánlom, illetve olyan olvasóknak, akiket érdekelnek a régi korokban élő emberek hétköznapi használati tárgyainak funkciói és leírásai. Találkozhatunk olyan tárgyi eszközökkel, melyeket a harcászatban használtak fel a különféle társadalmak – például II. Henrik lovagi páncélját, különböző szúró- és lőfegyvereket, a különböző háborúk és világháborúk fegyvereit valamint tárgyi eszközeit is megismerhetjük. A korai társadalmak öltözködési szokásaival is megismerkedhet az olvasó. Találhatunk a könyvben különböző zenei hangszerekkel kapcsolatos ismertetőket, megismerhetjük az egyes vallások alapvető tárgyi eszközeit – Keresztény Egyház, Iszlám Kalifátus –, építészeti tárgyakról is olvashatunk, megismerhetjük az egyes korok művészeti jellemzőit, továbbá temetkezési tárgyakat, tömegkommunikációs tárgyakat – morse jeladót, rádiót, televíziót, számítógépet, okostelefont – is megtalálhatunk eme széles körben feltáró könyvben, mely a tárgyakról 1-1 rövidebb leírást ad.

CAM17159

A könyvben való tájékozódást egy 10 oldalas név- és tárgymutató segítségével oldották meg, mely a könyv végén található. Itt felsorolják a különböző tárgyak illetve felfedezőik neveit, mellyel gyorsabban kereshetjük ki az adott korszak tárgyait.

 Számomra a könyv első kézbevételekor feltűnt a nagy súlya, illetve a sok színes kép és tárgy, melyeket próbáltak belesűríteni. Úgy érzem, hogy a szerzők alaposan körbejárták az egyes fejezetekben bemutatott tárgyi eszközök történetét. Több múzeumot bejártak azért, hogy hitelesen vissza tudják adni mindazt a tudást ezen eszközökről, amelyeket az emberiség több mint 22 ezer év alatt felfedezett, létrehozott és használt. Részemről nagy dicséret jár a szerzőknek az alapos munkájukért és kitartásukért. Nem hinném, hogy valaha is fog születni még egy ehhez hasonló könyv, melynek tárgyát ilyen alaposan körüljárnak majd a szerzői. Látszik, hogy rengeteg időt és nem kevés munkát fektettek bele, hogy ez a könyv az olvasók számára is hozzáférhetővé, informatívvá és látványossá sikeredjen. CAM17160A szerzők nem bonyolították túl szakmailag a tárgyak leírásait, kizárólag hétköznapi szavakat használtak ezek leírásához, illetve bemutatásához.

Ezúton szeretnék gratulálni azoknak, akik részt vettek ennek a nagyszerű könyvnek a létrehozásában, és alaposan körbejárták az egyes civilizációk tárgyi és használati eszközeit, hogy számunkra, olvasók számára megszülethessen egy ilyen nagy mű az emberiségről.

Hamvai Ferenc
könyvtáros

Kategória: Könyvajánló | Címke: | 2 hozzászólás