Csendes Nóra: Zápor utca

Október – Olvass el egy könyvet, amit a szerzője 30 éves kora előtt írt! A Zápor utcát 17 évesen írta a szerzője.

Egy lány és egy fiú, valahol a hatvanas években, amikor simán kikiáltják az embert kuláknak, még igazi indok se kell; amikor a szülői szó szent; amikor a vadvirágok jelentik az otthont.
Egy fiú és egy lány, napjainkban, amikor rohan a világ, annyira, hogy az embernek nincs ideje a másikra; amikor a telefon közvetíti az üzeneteket; amikor már nem mondunk el mindent a másiknak.
Két teljesen más világban létező emberek, akik mégsem különböznek annyira.

 

Ezt a könyvet nem lehet akármikor vagy akárhol olvasni. Rá kell hangolódni. Az se árt, ha van az embernek egy kis kuckója, ahová elvonulhat, mondjuk egy bögre teával és harapnivalóval, mert teljesen magába szippantja az olvasót nagyon hamar a történet. Olyan, mint valami örvény. Lehet kerülgetni és azt hangoztatni, hogy én nem kerülök a bűvkörébe, de előbb-utóbb mindannyiunkat elkap a lapokból áradó különleges hangulat.

Talán pont ezért volt hihetetlen számomra a szerző kora. Ilyen fiatalon ilyen igényesen megfogalmazott könyvet írni! Komolyan Nóra, szívből gratulálok! Ilyen fiatalok, ilyen tehetségek kellenek a magyar irodalomba! Ameddig van Nóra és lesznek követői, addig él bennem a remény is, hogy a modern világ nem győzi le az olvasást, a könyveket.

És ha még nem imádtam volna eléggé a történetet, jöttek sorban a szereplők. Samu, Gergő, Boglárka, Róza néni, Gábor, Edó. Mind mind kaptak egy kis szegletet a szívemben.
Furcsa de mégis jó érzés volt olvasni arról a kapcsolatábráról, ami összeköt mindenkit mindenkivel. Még ha ez elsőre nem is nyilvánvaló, de később egyre jobban érezhető.
Ez a könyv nem csak két pár szerelmét írja le. A másik féltése, a saját egoizmusunk, a többre vágyás mindig az emberi természet része volt és lesz. Az ember ilyen törtető, egyre  nagyobbat álmodik. Így volt ez ötven éve, és így van most is.
És hogy mi a helyzet az igaz szerelemmel? Nem tudom, milyen régi időkig kellene visszanyúlnom, hogy valóban úgy érezzem,  megtaláltam.

Rengeteg olyan véleményt olvastam, ami a végét szidja egy kicsit. Én leszek a kivétel, ugyanis szerintem ennek így kellett lennie. Az életben se tudod, hogy jár-e a boldogan élnek, amíg…

Nem sírtam, pedig számítottam könnyekre. Helyette csak lehunytam a szememet, végiggondoltam a regényt. Ha lehet egy könyvnek lelke, akkor ennek a könyvnek van. Féltő gondoskodással és szeretettel kell olvasni, elmerülni a sorok között, beszívni azt a szomorú-boldogságot, amit végig éreztem olvasás közben.

 

Kovács Alexa

A szerző további írásai: http://irasaimtarhaza.blogspot.com/

Hozzászólás

%d blogger ezt szereti: