Papírpillangók

Lisa Heathfield: Papírpillangók

Már amikor megjelent, beleszerettem a címbe és a borítóba, tudtam, hogy ez nekem kell. Ilyen külcsínnel lehetőleg polclakóként.
Hiába vártam nagyon a könyv olvasását, a családon belüli erőszak címkéjű könyveket nem tudom akármikor, akárhol kézbe venni.
Nincs háromszáz oldal a könyv, mégis megviseli lelkileg az olvasót. A gyermekbántalmazás nem újdonság, sajnos a való világban épp úgy hallani róla, mint ahány szerző témájának választotta már.
Persze, a történet kitaláció, de valahol ott motoszkált bennem a gondolat, hogy talán mégis megtörténhet ilyen is, csupán a négy fal között, rettegő lelkű, csukott szájú emberekkel.

Hősnőnk June, aki édesapja új házasságában nem találja a helyét. Mind a mostohaanyja, mind a mostohatestvére bántalmazza a kislányt csúnyábbnál csúnyább módokon.
June egyetlen menedéke Blister, aki mellett menedékre talál, aki ezer papírpillangóval ad számára szárnyakat.

Valóban szívettépő volt olvasni, de sajnos a vége nekem elég túlzó és összecsapott lett, sokat elvett az addigi élményből és érzelmekből. June csupán egy kislány volt a történetünk elején, aki először nem merte, később nem akarta elmondani senkinek, mi zajlik otthon, mit kell átélnie. Hogy megértem-e a döntését? Nem tudom.
Hogy mit tettem volna a helyében? Szintén nem tudom.
Meglepő volt olvasni azt a jellemfejlődést, amin átment a karakter, hogy milyen események juttatták végül oda, ahová, még ha az nekem túl irreális is volt.
A szülők karakterei nem kevés kivetnivalót hagynak maguk után. Kathleen az a karakter, akivel szívesen megtettem volna mindent úgy, ahogy ő tette. Az apa meg felháborítóan naiv és vak. Semmit nem vett észre soha. Egyszer- kétszer szívesen megpofoztam volna.

Blister volt a fény, a pozitivitás ennyi nehézség közepén. A menedék, a pillanatragasztó. Mindenkinek kéne egy Blister, aki szép papírpillangókat készít ajándékba. Igazi, üde ifjúsági szerelem volt kettőjüké June-nal. Amolyan édes első szerelem.
A fiú családja is pont az ellenkezője volt June-énak. Olyan magától értetődő szeretettel fordultak a lány felé minden alkalommal, hogy megmelengették a szívemet. Bárcsak kicsit többet szerepeltek volna.

Ezt a könyvet valaki vagy imádni fogja, és sír rajta, vagy földhöz vágja idegében.
Azt hiszem, én kicsit mindkettőt éreztem olvasás közben és utána.
Talán mindannyian pillangók vagyunk, de hernyóknak látjuk magunkat.
Pedig valójában csodálatosak és gyönyörűek vagyunk mind, valakinek fontosak is, az élet számára pedig pótolhatatlanok.

Bővebben: http://irasaimtarhaza.blogspot.com/2017/09/lisa-heathfield-papirpillangok.html

Kovács Alexa