Oravecz Imre szajlai regényei
Oravecz Imre: Ondrok gödre ; Kaliforniai fürj
Oravecz Imre szajlai regényeit már régen kinéztem magamnak. Szeretem a paraszti témájú lassan hömpölygő regényeket, Reymont Parasztok-ja az egyik nagy élményem, s szeretem a kisvilágokat bemutató mikrorealista műveket, gyerekkorra való emlékezéseket, az ősök világának megidézését. E vaskos regényekben ezeket sejtettem, s végre ez került sorra.
Bár Oravecz Imre egyértelműen jelzi, hogy szereplői s a történet kitalált, minden egyezés a valósággal a véletlen műve, nem tudom, mennyire kell azt komolyan venni, hogy a szajlai Oravecz nem őseinek történetét írta meg, még ha fantáziaszülten is. S ez a másik izgató dolog: biztos valamennyien elgondolkodtunk már régi családi fényképeket nézegetve, milyenek lehettek, hogyan éltek, mit gondoltak felmenőink. S csodálom azokat az írókat, akik a nevek és fotók köré hihető, átélhető, eleven sorsokat tudnak kitalálni.
Oravecz Imre regényeiből a heves megyei szajlai Árvai had története bomlik ki. A legrégebbi ős, akit megismerünk, az öreg János, aki fiatalemberként harcolt az 1848-49-es szabadságharcban, s a történet kezdetén – ami a fiatal Jánossal kezdődik – az 1860-70-es években tulajdonképpen már öregember, jobbára csak az ámbitus előtt üldögél a kispadon, vigyázza a házat. Egy különös délutáni álmában a falu felé röpül, s döbbenten látja azt a képet, ahogy valószínűleg ma kinéz a falu s a szajlai határ, szinte minden művelt föld eltűnt, helyüket erdő borítja, a falu kihalt, csendes, a házuk ugyan megvan, de kazlak és csűrök nélkül, gyepes udvarral. A fiatal János hamar átveszi a gazdálkodást, s önállóan, sokszor a megszokásokkal szakítva, újításokra fogékonyan, szorgalmasan, keményen alakítja a gazdaságot, a jóravaló Terézzel az oldalán. Az anyagi törekvés és gond keményszívűvé, kérlelhetetlenné teszi, aki nemcsak, hogy nem mutatja ki érzelmeit, de nincs benne semmi megértés és elfogadás, kegyetlenül és idegenül hajszolja gyermekeit. Akik közül leginkább az elsőszülött Istvánt ismerjük meg.
Az ő cseperedését, ismerkedését a világgal, szenvedését apja ridegségétől, gondolatvilágának alakulását részletesen nyomon követhetjük. Szerelmét és házasságkötését is Annával, s életkezdetüket az Ondrok gödrében, János gazdaságában, a családi gazdaság cselédjeiként, önálló életalakításra minden remény nélkül. Amikor ez kétség nélkül tudatosul benne, hirtelen jön az ötlet, s lassan megérik az elhatározás: Amerikába kell menni, pénzt keresni, hogy itthon házat és földet vehessenek, függetlenedni és saját életet élni tudjanak.
29 éves lesz, mire a terve elindulhat, előbb pénzt kell keresnie az útra, ezért már előbb szakít a családi gazdasággal, ipari munkára megy. Az 1900-as év eljöttét már Toledóban ünneplik, mert a felesége csak úgy engedi, ha a család együtt megy. Két gyerekkel érkeznek Amerikába, s ott aztán még négy születik. Mindegyik születése újabb gondot jelent, újra kell tervezniük a jövőt, a beosztást, a spórolást, de mindegyik gyermeket szeretettel fogadják, és szeretetteljes légkörben nevelik őket. Toledóban vasmunkás, de néhány év múlva ott bizonytalanná válik a munkája. A pénz lassan, nehezen gyűlik. Úgy dönt, Kaliforniába költöznek, ahol olajmunkásokat keresnek. Figyelemmel kísérhetjük, ahogy a körülmények változása folytán döntései megérnek, megszületnek – feleségével mindig megbeszélve – utolsó döntéséig, amikor is hatvan évesen eldönti, már nem mehetnek haza, s földet vesz Kaliforniában. Gyermekeik felnőnek, kettőt el is veszítenek, s ők már amerikaiak, a legnagyobb, Imre sem emlékszik már a hazára, ahol született. Csak gyermekeik nélkül térhetnének haza, s ők sem ugyanazok már, szokásaik, életük az amerikaihoz idomult, s a huszas-harmincas évek Magyarországa sem ígér semmi jót a hírek szerint. Amikor nagyon távoli munkahelyre helyeznék, ahonnan csak havonta járhatna haza a családhoz, meghozzák a döntést: megvesznek egy közeli ranch-et, s nyugdíjas éveiben ott fognak gazdálkodni.
Amerikai létüknek szép kifejezői a kaliforniai fürjek, akiket István az olajkutak mellett fedez fel, csapatokban kóborolnak, sorban, a földön keresgélve, meg-megiramodva. „Furcsa hangjuk van: panaszos és örvendező, nyugtató és nyugtalanító egyszerre. […] Úgy hangzott a hangjuk, mintha búslakodnának, mintha elvesztettek volna valamit, valami fontosat, értékeset, és azt keresnék.”
Minden fejezet kiszakít az időből egy szeletet, egy eseményt, néhány órát vagy napot, s azt ráérősen részletesen elmeséli, fontos vagy kevésbé fontos eseményt egyaránt, s így részletesen megismerjük a család tagjait, körülményeiket, sorsuk alakulását, döntéseik motívumait. A mai tempós művekhez képest, visszaszoktatjuk magunkat, hogy valaminek a hosszú, részletes leírása nem azért történik, hogy majd hírtelen valami tragédia kerekedjen belőle, hanem mert így telik az idő, s így ismerjük meg hőseinket a leghétköznapibb helyzetekben is, és szeretjük meg őket. És nem unatkozunk, mert minden érdekel, ami történik velük, bennük…
Oravecz Imre már megírta a folytatást Ókontri címen, ami a legkisebb fiú, Steve története lesz, aki hazatér az óhazába. Alig várom, hogy olvashassam, de addig is lehet, hogy elolvasom a Halászóember című verseskötetet, melyben Szajláról szóló szabadvers-töredékek vannak a majdani faluregényhez.
Trifonovné Karajz Borbála
könyvtáros
