10 éves a Magyar Nyelv Múzeuma

Kedves és felemelő ünnepségen emlékezett Széphalmon a Magyar Nyelv Múzeuma megalakulására, és tízéves fennállására 2018. április 23-a délutánján.

A gyülekező vendégsereget – illusztris szakközönség, nyelvészek, akadémikusok, múzeológusok, pedagógusok, könyvtárosok, diákok, érdeklődő humán értelmiségiek és abszolút civilek – a múzeumkertbe, Kazinczy Ferenc sírjához invitálta előbb Nyíri Péter, a múzeum vezetője, koszorúzásra.  Ennek előtte a három újhelyi egyház lelkészei mondtak áldást az eseményre és annak céljára. Ezt követte a merev protokollt mellőző koszorúzás és a Himnusz eléneklése.

Az ünnepi emlékező ülés a múzeum előadótermében folytatódott köszöntőkkel, majd előadásokkal.

 

A múzeum alapítása Pásztor Emil Egerben oktató nyelvész ideája volt, s nyert megvalósítást a Radvány György-tervezte épületben, Németh László gondolata nyomán: „Vér hordja a test örökségét, a nyelv a lélekét”.

 

 

 

Fehér József a múzeum előző igazgatója köszöntőjében a megnyitó ünnepség emberi momentumait idézte fel: Etele atyát, aki nem nyelvbotlásként, hanem tudatosan nevezte Széphalom egykori lakóját Kazinczy Szent Ferencnek, és Sólyom László köztársasági elnököt, akit megkapott az itt élők közti közvetlen, baráti viszony, melynek egy apró esemény kapcsán véletlen tanúja volt.

A Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatója Prőhle Gergely jövőbeni tervekről beszélt, a múzeum ugyanis 2013 óta a PIM intézményeként működik.

Ezt követte három nyelvészeti előadás, melyek nyelvünk mai állapotával, legfőbb gondjaival foglalkoztak, ám korántsem száraz, tudományos stílusban, hanem mindannyiunkhoz szólva, ahogyan a nyelv is mindannyiunké.

Kiss Jenő (akadémikus): Gondolatok a magyar nyelvről

Az anyanyelv ügye szoros összefüggésben van a nyelvközösség sorsával, az anyanyelv szeretete a hazaszeretet része. A nyelvi veszélytudat ekképpen a népi veszélytudatból következik. A nyelvújítás nemzetpolitikai tett volt, alkalmassá tette a nyelvközösséget sorsának jobbrafordítására.
Kazinczy a nyelvi társtalanság tudatát is pozitívumba fordította: ami társtalan, az páratlan, a magyar nyelv egyetemes emberi érték, méltó arra, hogy az emberiség páratlan kincseként óvja. Ha pedig megmarad a nyelv, megmarad a nép is!

Péntek János (kolozsvári professzor): A hűség próbája – Megmaradás a nyelvben

A Magyar Nyelv Múzeumát a nyelv iránti hűség és összetartozás szimbólumaként köszöntötte, s az Erdélyben élők nyelvi gondjairól beszélt a professzor, a kétnyelvűségről, a szülői döntés felelősségéről, a nyelvben való megmaradás feltételeiről:  az akaratról, a szándékról, a lehetőségről a nyelvi műveltség áthagyományozására, s a nyelvhasználat jogi, politikai biztosítékairól. 1990 óta a kialakult szabadság a nyelvhasználatban is nagyobb felelősséget ró a nyelvközösség tagjaira.
Csodaként említette a moldvai magyarokat (csángókat), akik 800 éve idegen nyelvi környezetben is megőrizték magyar nyelvüket.

Kováts Dániel tanár úr: Széphalom, a szellemi otthon

A Kazinczy mauzóleum felépítésétől, 1873-tól tekintette át, hogyan lett Széphalom az elmúlt 150 évben kultuszhely, majd a Magyar Nyelv Múzeuma megalakulásával kultuszhelyből szellemi otthon, vonzó kiállításokkal, tartalmas kiadványokkal, és főleg az ifjú nemzedékeket – óvodásoktól egyetemistákig – bevonzó programokkal.

Az előadásokat fogadás követte, melyen Ódor Ferenc mondott pohárköszöntőt, aki a 2000-es években helyi vezetőként egyengette a megvalósítás útját – ő is sok-sok személyes emléket felidézve.

 

A tartalmas emlékező délután zárása is hasonlóan nívós és nemes volt: Balladaestet hallhattunk Arany János és Kodály Zoltán műveiből a Színház- és Filmművészeti Egyetem és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatóinak előadásában, Hegedűs D. Géza rendezésében.

 

 

Az emlékdélután az ünneplésé volt, ha a múzeum gazdag kiállításait szeretnénk megnézni, kegyeletünket leróni a mauzóleumban, vagy sétálni az azt övező parkban – vissza kell, hogy térjünk Széphalomba, s nemcsak egy órára, mert az arra kevés. Összeköthetjük egy kellemes zempléni, hegyközi kirándulással.

 

 

S utalnom kell településföldrajzunk egy kialakuló negatív jelenségére: Sátoraljaújhely-Széphalom – olvashatjuk a falu névtábláján, s hiába keressük Széphalom nevét települési adattárainkban, bizony nem találjuk, ahogy nem találjuk a közigazgatásilag Sátoraljaújhelyhez csatolt további községeket: Rudabányácskát és Károlyfalvát sem. Így tűnnek el előbb az adattárakból, majd más írott forrásokból, végül a köztudatból is ma még élő települések nevei, ahogy eltűnt a közeli Hosszúláz, Petrahó, Józseffalva neve is. Ez Széphalom esetében, melynek nevét Kazinczy Ferencnek köszönhetjük, különösen fájdalmas.

Trifonovné Karajz Borbála
könyvtáros

(képek a múzeum fb oldaláról)