Tompa Andrea: A hóhér háza

hóhér háza 1

Tompa Andrea: A hóhér háza. – Pozsony : Kalligram, 2010, 2015

Nem tudom jobb lett volna-e előbb olvasni Tompa Andrea első regényét, A hóhér házát a második, a Fejtől s lábtól előtt. Tudtam volna, hogy kikről van szó, ki a „kettő orvos Erdélyben”, de ez az előzetes tudás rontott volna az élvezeten, legalábbis az elején. Azt tanácsom, aki még egyiket sem olvasta, a másodikkal kezdje.
Csodálatos, hogy a valós történet ilyen megragadó regény írására sarkallta az írónőt. Régi fényképeket nézegetve magam is sokszor elmélázom, milyen lehetett a sorsa, a teljes élete, gondolatvilága s a hétköznapjai a fényképről szembenéző elődömnek, hisz mindannyian egy külön teljes világ vagyunk. Tompa Andrea kitalálta, elképzelte, s a korabeli világba ágyazva nagy szeretettel formált nagyszülei fiatalságából teljes világot második regényében a Fejtől s lábtól címűben.

Az elsőben, A hóhér házában viszont elsősorban saját életéről beszél, amely a hetvenes-nyolcvanas évek Kolozsvárán zajlik 1989-ig, 18 éves koráig, s mindeközben megismerjük egész családját, s a családok visszamenőleges történetét is. A 18 éves lány elbeszélése végeérhetetlen szövegfolyamban, de azért fejezetekre osztva hömpölyög. Hol innen, hol onnan ismerünk meg egy-egy epizódot vagy éppen fontos eseményt az életéből, annak kapcsán sok-sok információt a szereplőkről, családtagokról, ismerősökről, pedagógusokról, barátokról, mely információkból fokozatosan áll össze a regény végére kinek-kinek a teljes alakja. Így áll elő az a helyzet, hogy mire a végére érünk, s már mindenkit megismertünk, kedvünk támad előlről kezdeni az olvasást, hogy a kezdetben még annyira nem értett részleteket most már mind helyre tudjuk tenni, s a teljesség ismeretében a részleteket is értékelni. S megismerjük az életet a diktatúrában, a hóhér árnyékában: hogyan alakítja ez a mindennapokat a gyakorlati életben, hogyan élnek a gyerekek, a fiatalok, a családok, hogyan lehetséges maga a létfenntartás, ki hogyan tud (vagy nem)  élni/túlélni/megélni, kinek-kinek a gondolkodását, mentalitását hogyan alakítja a kényszerű alkalmazkodás a diktatúrához.  (Kivéve Lulut s a többi együgyű szenteket, akik „valamikor beakadtak az idő finom hálójába, valami lezáratlan ügyük támadt a történelemmel meg önmagukkal … mert velük mindig ugyanaz a nulla idő van”.) Mit érez a gyermeklány, amikor rájön, hogy a piros mezben ő a stadionbeli képben a diktátor szája, mit érez a Hamlet utolsó előadása előtt, amikor a Claudiust alakító színész is távozik – mi marad itt, ha a zsarnok is elhagyja az országot.hóhér háza 2

Sokat változik ez a világ, s mind sivárabb, mégis egy nagyon színes és szerethető kép áll össze az itt élő emberekről és a városról. A mi mai életünkhöz mérve egy emberléptékűbb, patriarchálisabb közeg. Ebben nem kis része van annak, hogy megismerjük a család egész huszadik századi történetét is, a nagyszülőket fiatalkorukban, s nemcsak a személyüket, de a korabeli világot is, egészen vissza az 1910-es évekig, a személyes történeteket párhuzamosan az országot ért traumákkal, az elszakadással, a visszacsatolással, a kommunizmussal, torkollva a legsötétebb diktatúrába. A lány mai élményeit megélték a nagyszülei, mindenre van párhuzam a múltjukból: úgy tanítják neki románul a földrajzot, mint hajdan a nagyapjának, úgy kell feltűznie az iskolai karszámot, mint Lili néniéknek a hatszögű sárga csillagot, úgy szüntetik meg a magyar iskolát csak elhallgatással tudatva, mint 44-ben Jenő nagybátyja ügyvédi irodáját, Pál nagybátyja sportszerboltját.

A kétfelől összeérő család tagjainak mégis semmi közük egymáshoz, K. és K. két erdélyi magyar nő közös unokájuk bölcsője felett idegen tükörként nézik egymásban saját életük hiányzó másik felét: Klári Kockát, aki megcsinálta orvosi és mozgalmi karrierjét, és milyen áron, és Kocka Klárit, aki nem csinálta meg festői karrierjét, és milyen áron.

A kislány legnagyobb gyermekkori traumáját, apjához való viszonyát az ószeren a könnyárusnak némán elmondott történeteiből ismerjük meg. S rápillanthatunk apján s nagybátyján keresztül a negyvenes-ötvenes-hatvanas évek nemzedékére is, a korra, amelyben létrejött a diktatúra, amelybe a lány már beleszületett, s amelyben a két testvér addig is eltérő sorsa az apja számára kilátástalan és végzetes irányt szabott.

Ezekben az években, a napi veszteségek mellett kellett megkapaszkodnia/uk, mert „mindig van egy másik világ”. Az egyik legtorokszorítóbb fejezet a Hosszú nap című, amelyben az anyát beviszik a szekura, s másnap kimerülve, későn ér haza. A kis család melege, s a város óvó közössége itt tapintható ki leginkább. Felszabadítóak az utolsó fejezetek, 89 decemberének napjai, majd jön a hirtelen megtorpanás: és most mi lesz? mert most már erre válaszolni kell, neki magának, felelősen és szabadon.hóhér háza 3

Trifonovné Karajz Borbála
könyvtáros

Trifonovné Karajz Borbála

Gyűjteményszervező könyvtáros

Hozzászólás

%d blogger ezt szereti: