Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni: Napló 1935-1946

Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni: Napló 1935-1946. – Bp. : Jaffa K., 2014

Olvasás közben

A könyvtár két példánya folyamatosan olvasóknál van, én a saját példányomat olvasom, amelyet kerek születésnapomra volt szerencsém megkapni. A két kötetben megjelent napló több mint 1000 oldal, majd mindennapi feljegyzésekkel. Most 1938 őszénél tartok, s már eddig is sok észrevétel kívánkozik a megosztásra. Mindenekelőtt a más élettempó és életmód. Gyarmati Fanni apja gyorsíró iskolájában tanít, tulajdonképp ő viszi a vállán, s rendkívül sokat dolgozik, sokszor estig. Lánykorában azonban, amíg megteheti, minden koradélután alszik egy kicsit, hogy aztán bírja tovább egyrészt a munkát, másrészt az esti-éjszakai társaséletet. Bár a telefon létezett, s sűrűn használták is az élet, s az esti összejövetelek szervezéséhez, s a posta is gyors, a személyes kapcsolattartás a legfontosabb, ezt naponta ápolják, alig van nap, hogy ne mennének valakihez vagy valakikhez, mindennap máshol gyűlnek össze kis társaságok, a vacsorát viszik magukkal. Ezeknek lényege a beszélgetések, eszmecserék, a kapcsolati háló fenntartása és szövése, de sokszor Fanni által haszontalannak érzett, üres fecsegések. Rendszerint éjszaka kerülnek ágyba, s bár férjének kötött munkahely híján ez nem okoz gondot, Fanni sokszor a kimerültség szélén áll. Szeretné férjének biztosítani azt a zavartalan hátteret, amely a folyamatos alkotást segíti, ugyanakkor roppant zavarja, hogy úgy látja, Miklósnak elfolynak a napjai, nem használja ki a korlátlanul rendelkezésére álló időt. Mindenképpen istápolni és segíteni szeretné, azzal is, hogy kíméletlenül őszinte vele: „hát ki figyelmeztesse, ha nem én?” Figyelmezteti a görbe tartására, figyelmezteti, hogy a társaságban szerinte nem helyesen beszélt, figyelmezteti a halasztgatott vállalásaira, ezért szinte napirenden vannak köztük a nézeteltérések, veszekedések, Miklós nehezen viseli „tiltó lényét”. Sok keserű napjuk van, olykor még a válásra is gondol. Örökös hajszában és szinte állandó aggodalomban él a jövő miatt, nincs ideje magára, a jövőjére gondolni, hogy tanulna valamit komolyan, s rémülten figyeli huszonévesen az arcát, hogy mennyire öregszik, szintúgy férje sűrű üstökének hullását, úgy érzi, hogy innen már csak lefelé vezet az út. A napló abszolút személyes, mindent leír, amit gondol, kapcsolatukról, szerelmükről, a legintimebb dolgokról, semmit el nem hallgatva, mint Miklóssal való kapcsolatában sem, mert csak egyenesen és őszintén tud létezni. Amikor hónapokon át meghatározhatatlan gyengéd érzések vannak benne a fiatal Schöpflin Gyula iránt, mert Miklóshoz nagyon hasonlónak látja az ő hibái nélkül, ezt is elmondja a férjének. A naplóban az egész család és baráti ismerősi kör minden tagja sűrűn van említve, mindenkiről leírja reflexióit, benyomását, véleményét, nőkről, férfiakról, mely vélemények néha változnak, jobban megismerve kiábrándul valakiből vagy éppen hogy megkedveli, megszereti. „Zsuzsa … komolyan szelíd és gyönyörű. Csak bámulom, milyen változóan, kimeríthetetlenül szép” „…a rút varangy Németh Andor…”  A lakásokat is mindig értékeli, mennyire ízléses, otthonos vagy éppen ízléstelen, személytelen. Ítéleteik Miklóssal egybehangzóak, szellemi, emberi nívójuk, ízlésük, mércéjük hasonló, egyenességet, tisztességet, becsületet várnak el, azt, ami számukra természetes. Ítéletei fiatal kora ellenére biztosak, pontosak, bölcsek. Családjával szemben ugyanolyan aggódó, ugyanakkor türelmetlen, ha beteg valaki, haragszik, hogy mért nem vigyázott jobban magára. Ritkább magányos estéiken olvasnak, élvezik az együttlétet, újra és újra boldogsággal és büszkeséggel tölti el, hogy Miklós az övé. „Olyan jó mellette feküdni az ágyban, és érezni édes életét mellettem”. Érdekes apróság: a stoppolás is sűrű otthoni tevékenység. A társasélet és olvasás mellett mindenféleképp benne vannak a kor szellemi áramlataiban, moziba, színházba, táncelőadásokra, tárlatokra járnak, lemezeket hallgatnak, ismeretségi körükben nagyon sok művész van.
A gyermekvállalás gondolata többször felbukkan, sokszor végiggondolják, s mindig arra jutnak, hogy a harmincas évek-végi egyre ijesztőbb világban, s anyagi kilátástalanságukban nem vállalhatják, s ez sok szerelmi boldogtalanságot is von maga után, pedig házasságuk hajnalán megnyugtatóan tapasztalja, hogy képes a testi-szerelmi boldogságra. A természet leánya, együtt él az évszakokkal, napszakokkal, tájjal, vízzel, hóval, nappal, tökéletesen fel tud benne oldódni, s élvezni minden szépségét: „milyen csodálatos májusi vasárnap ez” „olyan édes nyári ma a város”, sajnálja, hogy Miklós viszont városi ember, nem hiányolja és szomjazza úgy a természetet, mint ő. Budapestet viszont mindketten imádják: „Micsoda este a Duna-parton, milyen csodás, meleg ez a város, milyen szeretnivaló, mennyire csak itt lehet élni”

Rengeteg név szerepel a feljegyzésekben, sokszor csak keresztnevek. A második kötet végén van a nevek feloldása, kislexikonszerű adattár és névmutató. Ez jó lenne, ha mindkét kötet végén ott lenne, mert így nehezebben használható, s esetleg sokáig rá sem jön az olvasó, hogy a második kötet végén kell keresnie.

Előzetesen azt hallottam a naplóról, hogy tartogat meglepetéseket mindkettejükről. Nem tudom, a további részekben milyen meglepetések lesznek, az eddigiek a fokozatosan kibomló jellemeket megismerve szépen beleépülnek, belesimulnak az így árnyalttá, teljessé váló, nagyon emberi, gyarló de szerethető, szeretnivaló alakokba.