Fesztiválélmények 2014
Tavaly már belekóstoltunk az Ördögkatlanba, a Kapolcs melletti másik nyári összművészeti fesztiválba. Kellemes volt az élmény, s idén – mivel időben egymást követte a két fesztivál – mindkettőt volt alkalom érintenünk.
Kapolcs hozta utóbbi években kialakult formáját: művészeti udvaraival, az udvarok házigazdáival – Hobó, Kaláka, Lackfi János, Palya Bea, Harcsa Veronika s vendégeikkel –, s kicsiben a színház is visszatért a programok közé a Kolibri színház előadásaival. A fesztivál második hétvégéjén ezek közül három egyszemélyes darabot láttunk: Bán János Kukacmatyiját, Scherer Péter Klamm tanárúrját, és Krasznay Tünde énekes-színészi bemutatkozását Ne kérdezd, ki voltam címmel. A 70. életévéhez közeledő Hobó délutáni beszélgetéseit utóbb könyvben is olvashatjuk majd, esti koncertjei fergetegesek voltak, a Vadászat c. előadást most láttuk egészében. A Kaláka műsorok közül Galkó Balázszsal közös József Attila estjüket láttuk/hallottuk, s az utolsó esti kívánságkoncertet – legnépszerűbb dalaikkal. Lackfi János beszélgetései és versimprovizációi közül a Tóth Krisztinával és Ijjas Tamással készülteket sikerült elcsípni. Bekukkantottunk a Palyaudvarba is a Nő c. új lemez koncertjére, bár ebből már a közeli Komlóskai tisztáson is hallhattunk több dalt a nyár elején, s itt a Vidor fesztiválon is megismételhetjük az élményt. A fesztivál látogatottságára nem lehetett panasz, lépni is alig lehetett, s a szokottnál is feltűnőbb volt a sok gyerek, pár hónapostól a tizenévesekig hozzák magukkal őket a szülőkké felnőtt korábbi látogatók.
Az Ördögkatlan főképp nívós színházi kínálatával vonz bennünket, mondhatni az évad vagy az előző évek legnívósabb, legérdekesebb előadásait kínálja a nagyharsányi tornateremben s más helyszíneken. Idén Horváth Csaba táncos-koreográfus-rendező és a Katona József Színház volt a díszvendég, s így az ő darabjaik voltak – többek között – műsoron: Horváth Csaba Toldija színművészetis hallgatókkal és Forte-társulatának Irtás c. darabja. A táncelőadásokon formálódott rendező prózai darabjai rendkívül sok és karakteres mozgással készülnek, a leírt szöveget egyébként maximálisan tiszteletben tartva; értő- és rajongótábora egyre nő az Ördögkatlanban. A Katona József Színháztól a már Kisvárdán is látott Vöröst és a régóta vágyott A mi osztályunkat, Máté Gábor rendezéseit sikerült megnéznünk. Mindkettő a második világháború témájára készült, a Vörös a délvidéki magyar-szerb eseményekről, A mi osztályunk a jedwabnei zsidók kiírtásáról. Iszonyú dolgokat fogalmaz meg, mutat be a háborúról, 20. századi történelmünkről. A két rendezővel egyébként Bérczes László, a fesztivál főszervezője érdekes beszélgetéseket is folytatott.
Kevésbé súlyos, de nagy élmény volt Fekete Ernő Weöres Sándor műsora Mennyekbe vágtató prolibusz címmel, a költő filozofikus és játékos verseiből egyaránt válogatva, melyek összességükben azt sugallták, hogy a világ, a mindenség részei vagyunk, sőt bennünk van a teljesség. Sugallták, mert a komoly szövegeket nehéz volt követni, az ilyeneket az ember olvasva lassan értelmezi, megrágja, vissza-visszaolvassa, de az üzenet, az összhatás érthető, az előadó teljesítménye lenyűgöző volt, s az előadás a Weöres-versek olvasására sarkall.
Gergye Krisztián Honvágy című táncelőadását testközelből láthatta a közönség, olyannyira, hogy a lelki és testi egyensúlyát vesztő táncost valóságosan is a játszótérbe hívott nézők támogatták s adták kézről kézre.
Az irodalmi beszélgetéseken két közeli olvasmányélményemet eleveníthettem fel: a pécsi egyetem bölcsésztanárai Borbély Szilárd Nincstelenek c. regényéről beszélgettek a palkonyai bölcsészudvarban, a Vylyan teraszon pedig Tompa Andreával beszélgetett a Jelenkor szerkesztője a számomra oly kedves Fejtől s lábtól – Kettő orvos Erdélyben című regényéről.
A számtalan egyéb programból még a beremendi komolyzenei koncertet emelem ki, amely mint tavaly, most is különleges élményt nyújtott. Ezúttal a Dohnányi szimfónikus zenekar és Lajkó Félix varázsolták el a beremendi réten a csillagos ég alatt szalmabálákon és plédeken ülő, heverő közönséget.
