Nagyhalász krónikája

Nagyhalász krónikája / szerk. Csonka Ottó, Istvánovits Eszter (Nagyhalász, 2013)

Nagyhalász, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében fekvő kisváros – körülbelül 6500 lakosával – a megye egyik legnagyobb települései közé tartozik. Az itt ismertetett tanulmánykötet részletesen tárgyalja a kisváros történelmi kialakulását a kezdetektől egészen az 1980-as évekig bezárólag. Én is, mint nagyhalászi lakos fontosnak tartottam eme kötet megjelenését, ugyanis a városunkról eddig még nem jelent meg hasonló tanulmánykötet, és úgy érzem fontos az itt élő emberek számára – legyenek azok itt lakó állampolgárok, kutatók, diákok, turisták vagy más városokból származók, hogy többet megtudjanak lakóhelyünk történelméről. A tanulmánykötet összeállításában nagy szerepet töltött be Fekete Zsolt könyvtáros kollégám, aki a nagyhalászi Anóka Eszter Városi Könyvtárban dolgozik.

A tanulmánykötet 3 különálló nagyobb részegységből áll – melyek több tanulmányt is tartalmaznak:

–                     Az első részben Nagyhalász földrajzi adottságaival ismerkedhetünk meg.

–                     A második részben a régészeti feltárásokkal kapcsolatos írásokat találjuk.

–                     A befejező részben pedig Nagyhalász történelméről olvashatunk a középkortól egészen az 1980-as évekig.

A kötet első részében megismerhetjük Nagyhalász földrajzi fekvését, felszínének kialakulására vonatkozó történetét, a rá vonatkozó összes éghajlati adatot (széljárások, esőzések évi átlaga, forrásvizek száma), vízrajzát, domborzatát, területének nagyságát, és a város részeit, melyet Dr. habil. Kormány Gyula a Nyíregyházi Főiskola Természettudományi és Informatikai Karának a Turizmus és Földrajztudományi Intézetében dolgozó professzor mutat be, aki 1954-1963 közötti időszakban a Nagyhalászi Általános Iskola tanára volt[1].

A dokumentum második részében betekintést kapunk a Nagyhalász területén feltárt régészeti leletekbe, melynek során a szerzők sorra veszik városunk egyes területeit, és az azokban megtalált és fellelhető régészeti leleteket és múzeumi műkincseket. Találunk köztük edény darabkákat, épségben megmaradt edényeket, földmunka eszközöket (kapát, ásót, csákányt), rézvésőket, bronzkarpereceket, vaskéseket, középkori gyűrűket. A feltárások nagy része a nagyhalászi Pusztatemplomot – mely egy középkori templom volt – érintik. Nagyhalász régészeti leleteinek történeti kutatásában 3 személy játszott fő szerepet: Jósa András múzeumalapító, aki elsőnek indította meg a Kárpát-medencében a régészeti emlékek módszeres gyűjtését és értékelését. Kállay András, aki Jósa András barátjaként a halászi birtokairól a legtöbb régészeti leletet ajándékozta neki, illetve Jeney Szabó Árpád is értékes leletekkel gazdagította a múzeumot.

A harmadik és egyben legutolsó részben megismerkedhetünk kisvárosunk történelmével a középkortól egészen az 1980-as évekig. Az 1241-es tatárjárástól kiindulva, a középkori pusztatemplom bemutatásán, Nagyhalász XVI-XIX. századi történelmén keresztül, részletesen bemutatva a nagyhalászi honvédeket – akik az 1848-1849-es szabadságharcban részt vettek (közülük is a leghíresebb Csuha Antal, honvédezredes) –, a XX. századon át egészen a Szovjetunió felbomlásáig.

A tanulmánykötet végén Nagyhalász hősi halottairól, a második világháborúban eltűnt és elhunyt személyekről, valamint az 1950-es évektől kezdődően a jelenlegi önkormányzat tagjaiig olvashatunk adatokat.