Csiriptanya – Újra nyitva!

Újra megnyitotta kapuit a könyvtárunk harmadik emeletén található Csiriptanya. Igényesen kialakított mesés környezetben természetes anyagokból készült logikai, képesség- és készségfejlesztő játékokkal várjuk a játékos kedvű érdeklődőket.

Kiemelten fontosnak tekintjük az olvasóvá nevelés támogatását, szeretnénk, ha a legkisebbeknek is természetes lenne a könyvtárba járás, egy-egy játszóházi látogatás alkalmával a családok útba ejtenék gyermekkönyvtári részlegünket és válogatnának mesekönyveink széles kínálatából.

A Csiriptanya programjait úgy állítottuk össze, hogy a gyermekek kreativitását, mozgásos és manuális képességeit, logikáját, képzeletét, zenei-ritmusos kultúráját egyszerre fejlesszük. A foglalkozások közé kifejezetten írás-olvasás előkészítő feladatokat is becsempészünk, természetesen játékos formában.

A galériarészben kialakított játszóházat bárki igénybe veheti, de az ingyenességet csak a könyvtári tagoknak tudjuk nyújtani. Gyermekeknek ingyenes a beiratkozás, így ez formaságnak tűnik, ugyanakkor a gyermek életében meghatározó lehet az első, és aztán sok éven tartó könyvtári tagság. (Nem könyvtári tagoknak 200 Ft/óra a játszóház igénybevétele.) Már egészen pici, akár pár hónapos kortól be lehet iratkozni a könyvtárba, a baba-olvasók speciális olvasójegyet kapnak, ami kedves emlék lehet az első könyvtári tagságról, akár a Baba Naplóba is beragasztható.

A Csiriptanya földszintjére költözött a kézműves kuckó, ahol előre meghirdetett időpontokban, szombatonként minden érdeklődőt szeretettel várunk a hónapról-hónapra változó témákhoz kapcsolódó kreatív foglalkozásokra. Fontos szempont, hogy a játékos tanulás segítségével a foglakozásokon előkészítsük az írás- és olvasástanulást, fejlesszük a koncentrációs és gondolkodási képességeket.

A nagy érdeklődésre való tekintettel minden szerdán két alkalommal: 9.30-tól és 10.30-tól is indul Zimzizim zenebölcsi foglalkozás (700 Ft/alkalom).

A „Mozdulj Nyíregyháza!” program keretében, a könyvtár 3. emeletén minden szerdán 9 órától Mami mozdulj! – szülés utáni regeneráló torna, péntekenként 10 órától Anya-jóga várja az édesanyákat. Ezek a programok a főszervező Nyíregyháza MJV Önkormányzatának köszönhetően beiratkozott olvasóinknak ingyenesen látogathatók. A mozogni vágyó anyukák számára – kizárólag a „Mozdulj Nyíregyháza!”  programok ideje alatt – gyermekmegőrzést biztosítunk.

A Csiriptanya olyan játszóház, ahová gyermeket és szülőt egyszerre várunk közös kikapcsolódásra, közös játékra ösztönző körülmények közé. Kifejezetten a szülők számára indítjuk útjára 2014-ben azt a programsorozatot, amelyben hónapról-hónapra a szülőket leginkább foglalkoztató témákat járunk körbe, mint pl.: Hogyan/ mit játsszak a gyermekemmel? Milyen a jó játék? Milyen a jó mesekönyv? Mikor és mit olvassak a gyermekemnek?

Visszajelzéseiket, ötleteiket várjuk a csiriptanya@mzsk.hu e-mail címre!

csiriptanya

Hozzászólás

%d blogger ezt szereti: