Kovács András Ferenc: Hajnali csillag peremén

A Hajnali csillag peremén című kötet Kovács András Ferenc 2007-ben megjelent verseskötete, amit nemcsak gyermekek, de felnőttek is nagy örömmel forgathatnak. Aki egy kis vidámságra, mosolyra, jókedvre vágyik egy nehéz nap után, elég ha elolvassa a Kikeriki-kitt-kott, az Angol nyelvlecke kezdőknek, a Murmuroa vagy a Manótánc című verseket.
De ha ünnepekre akarunk igazán humoros, frappáns verseket találni, érdemes megnézni a Farsangi bolondságok, a Betlehemes vagy a Csillagcsengő című verseket, melyeknek sziporkázó humora, szóalkotása végigkíséri a kötet hét ciklusát, sírva lehet rajtuk nevetni, s ahogy az olvasó egyre jobban beleássa magát a versekbe, adódik az a gondolat, hogy az a felnőtt, aki a lelke mélyén megmarad gyermeknek, igazán boldog lehet élete során. Ehhez segít hozzá bennünket Kovács András Ferenc ezen kötete.

Ízelítőül a hideg, didergős téli napokhoz pedig álljon itt a következő vers:

Csillagcsengő

Jégcsap csendül, jégcsap cseng –
csillagcsengő égen leng.
Jégcsap csücskén csüngő nesz –
Csilló neszből csengés lesz.

Jégcsap csücskén fény csendül –
Égen csüngő szél lendül…
Jégcsap csörren, csilló csend –
Csokros csillagcsengő cseng…

Hozzászólás

%d blogger ezt szereti: