Játsszunk! 6.

A novemberi játékunk Liszt Ferencről szólt. Az összetett feladatot többen is szépen megoldották. A nyertesek Fecske Péter és Bognár Tibor, akik közösen küldtek megfejtést: a Barabás Miklós festette képen Liszt Ferenc látható, aki Chopinről írt könyvet. Feladat volt még három kompozíció megnevezése. A megfejtők a következő műveket választották: Haláltánc, Krisztus, Esztergomi mise.
A nyerteseket e-mail-ben is értesítjük.

Újabb feladványunk a karácsonyhoz kapcsolódik.

Kinek, mely művéből származik a következő idézet:

„Hallja kend János mester, én kendet szerencsés emberré akarom tenni. Adjon nekem egyet ide a gyermekei közől, én azt fiammá fogadom, felneveltetem, eljár velem utazni külföldre, lesz belőle úr, a többieket is segítheti.

– Ez a Sándorka. No ezt nem adom. Ez jól tanul; ebből papnak kell lenni; a második: ez leány, leány nem kell a nagyságos úrnak; a Ferencke: ez már segít nekem a mesterségben, enélkül nem lehetek el; a Jánoska: lám, lám, ez meg a nevemre van keresztelve, nem adhatom oda; a kis Józsi: ez meg egészen az anyja formája, mintha csak őtet látnám, ez ne lenne többet a háznál? No most megint leány következik, ez semmi; azután itt van a Palika. Ez volt az anyjának legkedvesebbje; ó, szegény asszony, megfordulna a koporsójában, ha ezt idegennek adnám; no ez a kettő meg még nagyon kicsiny, mit csinálna velök a nagyságos úr?”

A megfejtéseket január végéig várjuk a szabone.szasz.aniko@mzsk.hu email-címre.

Az év folyamán a legtöbb jó megoldást Kerekes Attila olvasónktól kaptuk, akinek ezért a 2012-es évre ingyenes beiratkozást ajándékozunk, és ha kedve van hozzá, megmutatjuk neki a könyvtár rejtettebb tereit is a pincétől a padlásig.

Szabóné Szász Anikó

Könyvtáros

Hozzászólás

%d blogger ezt szereti: