E-könyvek – témaindítás –

Több tízezerre tehető az interneten fellelhető e-könyvek száma.
A legtöbb e-könyvet jelenleg az Országos Széchenyi Könyvtár gyűjtötte össze, amit a http://mek.oszk.hu/ oldalon találhatunk meg. A könyvek esetében a szerzői jog vagy védelmi idő tudtommal 70 év, ami azt jelenti, hogy 2010. december 31-én jár le az 1940-ben elhunyt szerzők műveinek védelme. Tehát, az 1940 előtt elhunyt szerzők művei engedélykérés nélkül is digitalizálhatók és megoszthatók e-könyv formájában. Mivel nem vagyok jogász, a tévedés lehetőségét fenntartom.
Viszont a védelmi idő számításával igen körültekintően kell eljárni többszerzős művek digitalizálása és megosztása esetén, mivel itt az utolsó elhalálozott szerző számít.
A fordítás tovább bonyolítja a dolgot, a részekben megjelent könyvekről nem is beszélve. Akik felelőtlenül osztanak meg az interneten e-könyveket azoknak ezekre a dolgokra is gondolni kell.
Akik letöltik, jóhiszeműen járnak el, feltételezik az e-könyvet megosztók törvénytisztelő voltát, hiszen mindenkit megillet az ártatlanság vélelme. Én is feltételezem a fent nevezett MEK-ban található dokumentumokról, hangos könyvekről az előbb leírtakat. A felelősség a weboldal tartalmát feltöltő személyeké, intézményeké. Ha azonban a szerzőről köztudott hogy a fent nevezett törvény értelmében nem 1940 előtt halálozott el, akkor rendelkeznie kell a közreadónak írásos engedéllyel. Természetesen, aki az oldalon találja a dokumentumot, nem tudja ellenőrizni ennek meglétét. A weblapra fel lehetne tenni az engedélyt is, ezáltal megnyugodna a lelkiismeretünk.
A frankfurti bíróság döntése szerint nem sérti a könyvkiadók szerzői jogait a könyvtárakban található elektronikus olvasótermek működése. Véleményük szerint a könyvek tartalmának elektronikus formában való felhasználása szerzői jogi szempontból mindaddig lehetséges, míg nem születik ellenkező tartalmú szabályozás.
Egyelőre hazánkban is várat magára az egységes rendelkezés.

Ossza meg velünk véleményét az e-könyvekről !

One thought on “E-könyvek – témaindítás –

Hozzászólás

%d blogger ezt szereti: