Nevezetes épületek

A városnak sok nevezetes épülete van, amelyekre érdemes a diákok figyelmét felhívni, hiszen nap mint nap eljárnak ezen épületek mellett. Ez a játék egy kis kutatás utáni, játékos ismeretösszegzést kínál. Része lehet egy városismereti vetélkedőnek is, egyénileg és csoportban is megoldható. A játék javasolt menete: aki egy állítás után kitalálja, hogy melyik épületről van szó, öt pontot kap. Minden újabb állítás egy ponttal kevesebbet ér.

1. sz. épület

  • A ma látható bejáratom és homlokzatom 1885-ben készült el. (5 pont)
  • A stílusom késő barokk. (4 pont)
  • Juseppe Aprilis tervezett. (3 pont)
  • Harangjátékommal megörvendeztetem a város lakóit. (2 pont)
  • A mai Luther téren várom evangélikus híveimet. (1 pont)
  • 2. sz. épület

  • Az elődömre egy emlékoszlopon utalnak. (5 pont)
  • Melhouse János tervezett és Király Sándor épített. (4 pont)
  • Sokat köszönhetek Lukács Ödönnek is. (3 pont)
  • Az alapkövemet 1873-ban tették le, az építésemet 1883-ban fejezték be. (2 pont)
  • A csúcsomon egy csillag látható. (1 pont)
  • 3. sz. épület

  • Az építkezésemért felelős személy Tutkovics Ferenc nyíregyházi építőmester volt. (5 pont)
  • 1924-ben építettek, de csak 1932-re lettem teljesen kész. (4 pont)
  • A falképeket Z. Szalay Pálnak köszönhetem. (3 pont)
  • Tervezőm Baumhorn Lipót volt. (2 pont)
  • Az egykori Kis, ma Mártírok terén találhattok rám. (1 pont)
  • 4. sz. épület

  • Az alapkövemet 1937-ben helyezték el. (5 pont)
  • Wälder Gyula budapesti műegyetemi tanár tervei alapján építettek. (4 pont)
  • A tanácsrendszer idejében a járási tanács irodáinak is helyet adtam. (3 pont)
  • 1938 szeptemberében otthonra leltek bennem az első szerzetesek. (2 pont)
  • Ma nyugdíjas papok otthona vagyok. (1 pont)
  • 5. sz. épület

  • Eredetileg a pénzügyigazgatóság irodaépületének készültem. (5 pont)
  • Maróthy Kálmán tervei alapján építettek 1925-ben. (4 pont)
  • 1974-től a földszintemen a megyei levéltár kapott helyet. (3 pont)
  • Egy szobor gondolkodva néz rám, egy pedig, mintha le szeretne festeni. (2 pont)
  • Névadóm egy orvos, aki magas szinten régészettel is foglalkozott. (1 pont)
  • 6. sz. épület

  • Egykor még Báthory János és fia, István úrilaka állott a helyemen. (5 pont)
  • Törvényszékként is működtem. (4 pont)
  • 1876 és 1892 között a megye első embereit is én fogadtam. (3 pont)
  • Sokat köszönhetek Benkó Károlynak. (2 pont)
  • Büszke vagyok, hogy két szobor is vigyáz rám, az egyik pallossal, a másik pedig egy mérleggel a kezében. (1 pont)
  • 7. sz. épület

  • Alapkövemet 1902-ben tették le. (5 pont)
  • Bennem Szent Péter és szent Pál arcképét is láthatjátok. (4 pont)
  • Sokat köszönhetek egy egri érseknek. (3 pont)
  • 1904. augusztus 20-án volt a felszentelésem. (2 pont)
  • 1993-tól társszékesegyházként is működöm. (1 pont)
  • 8. sz. épület

  • Egy építészpárosnak köszönhetem az „alakom”. (5 pont)
  • A maga korában nagyon modernnek számított a berendezésem, még központi porszívó is volt bennem. (4 pont)
  • Sokat tanácskoztak bennem a Nyírség vizeiről. (3 pont)
  • Homlokzatomon egy kévét kötő nő és egy halászó férfi is látható. (2 pont)
  • Kupolám egy rétisas kedvenc helye. (1 pont)
  • 9. sz. épület

  • Létrejöttemhez kellett, hogy a Nagyvendéglő leégjen. (5 pont)
  • Bennem gyúltak ki először az elektromos fények. (4 pont)
  • Kodály Zoltán és Bartók Béla is megfordult a falaim között. (3 pont)
  • Tervezőm egy híres fővárosi műépítész, akinek még három épülete található a városban rajtam kívül. (2 pont)
  • Nevemet ma egy patika is őrzi. (1 pont)
  • 10. sz. épület

  • Szorgoskodó méheknek is helyt adok. (5 pont)
  • Homlokzatomon római számok őrzik építési dátumom. (4 pont)
  • Egykor egy csemege bolt is működött bennem. (3 pont)
  • Hubert József volt a tervezőm. (2 pont)
  • Ma az emberek pénzügyeik intézése során keresnek fel. (1 pont)