Pályázat
SZABÓ MAGDA ESSZÉÍRÓ-PÁLYÁZAT 2010



A „Szabó Magda Szellemi Örökségéért” elnevezésű, a nevelés és oktatás, képességfejlesztés és ismeretterjesztés, kulturális tevékenység és kulturális örökségmegóvás feladatait vállaló köz-hasznú alapítvány Szabó Magda (1917. október 5. Debrecen – 2007. november 19. Kerepes) szel-lemi örökségének őrzésére, ápolására jött létre 2009 őszén.

Vállalásai között szerepel a tehetséggondozás, kulturális programok szervezése és lebonyolítá-sa, a Szabó Magda munkásságát feldolgozó munkák, az író életművét felidéző irodalmi-művészeti alkotások létrejöttének támogatása. Együtt kíván működni a közhasznú tevékeny-ségeinek profiljához illő intézményekkel, műhelyekkel és más civil szervezetekkel, közös prog-ramokat szervez, a köz- és felsőoktatásban tanulókat/hallgatókat mozgósító versenyeket és pályázatokat ír ki, iskolákkal és könyvtárakkal működik együtt.

■ Egyik első nagyszabású programként 2010 márciusában a Szabó Magda Szellemi Örökségé-ért Alapítvány a Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziumával és a Méliusz Juhász Péter Megyei Könyvtár és Művelődési Központtal közösen hirdeti meg Szabó Magda Esszé-író-pályázatát középiskolai (14–19 éves korosztály) kategóriában.

■ A középiskolások egyénileg pályázhatnak önálló esszével (8–12 oldalon, 15–25 ezer karakter terjedelemben). A pályamunkákat a következő témakörökben lehet elkészíteni (zárójelben a téma továbbgondolásához – személyessé tételéhez vagy aktualizálásához – szükséges Szabó Magda-művek címét adjuk meg):
1. Hétköznapi hősiesség hajdan és ma (Abigél; középpontban Kőnig tanár úr vagy Horn Mici figurája)
2. Lázadás egykor és ma (Abigél; Vitay Georgina alakjának értelmezése a jelenből)
3. Konzervatív vagy szabad szellemű az ideális iskola? (Abigél; a Matula és saját iskolám összevetése)
4. Az alkotás titkai (A Kívül a körön c. esszékötetből Az író ideje c. levél egyéni értelme-zése)
5. Döntések és választások (Csokonai életének drámája A macskák szerdája alapján)
■ A pályázatokat 2010. május 31-éig kell postára adni a Dóczy Gimnázium címére (DRK Dóczy Gimnáziuma, 4024 Debrecen, Kossuth u. 35–37.); a borítékon fel kell tüntetni : „Szabó Magda Esszéíró-pályázat”.
■ A zsűri nyáron értékeli az első fordulóban beérkezett pályázatokat, és a legjobbakat a 2010 októberében, Szabó Magda születésnapján hagyományosan megrendezett Matula Napok kere-tében szervezett szóbeli döntőre hívja. A döntő résztvevőit 2010. szeptember 6-áig írásban ér-tesíti.
A döntő időpontjában Szabó Magda irodalmi tevékenységét elemző tudományos tanácskozást tartunk.
■ Az első két helyezett (egy-egy felnőtt kísérővel) egyhetes olaszországi utat nyer, a további díjazottak 30, illetve 20 ezer forint értékű könyvutalványt és ajándékkönyvet, valamint Szabó Magda-emlékplakettet kapnak. A pályamunkák színvonalától függően, tervezzük az esszék kiadvány formában történő megjelentetését.

A Szabó Magda Szellemi Örökségéért Alapítvány Kuratóriuma

Peti on kedd 09 március 2010 - 00:00:00 | Hozzászólás: 0

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be, vagy kattints ide a regisztrációhoz
©Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár
4400 Nyíregyháza, Szabadság tér 2
Tel.:06-42-598-888
Fax: 06-42-404-107
E-mail: titkarsag[kukac]mzsk.hu
Webmester: Szász Péter szasz.peter[kukac]mzsk.hu
Ez az oldal e107 portál rendszert használ, és a GNU GPL licensz alatt lett kiadva.
{THEMEDISCLAIMER}