SINGLE template: Dénes Magda: Égő kastélyok : Egy gyermek élete a háború alatt

[DEV: POST TYPE: post]

égő kastélyok

Dénes Magda: Égő kastélyok : Egy gyermek élete a háború alatt. – Bp. : Minerva, 2011.

Az „Égő kastélyok” című könyvből egy zsidó gyermek életét, napi harcát ismerhetjük meg, amit a  túlélésért folytat. A kislány egy előkelő zsidó családban él a második világháború idején Budapesten, 1939-ben. Egy hónappal az ötödik születésnapja után édesapja elmenekül Magyarországról. Halálos veszélyben volt, mint tulajdonosa és kiadója egy, a nácik által akkoriban elkobzott újságnak, ezenkívül zsidó, aki náciellenes cikkeket publikált. Az önéletrajzi írás a szerző Budapesten, a második világháború alatt megélt gyermekkorát, majd azt követően nyugat-európai menekültéveit örökíti meg.

Az égő kastély metafora és szimbólum egyszerre: a gyermek gondtalan mesebeli életét jelenti, amit a nácik képletesen felgyújtanak. A mesebeli kastély az elbeszélő kislányban – az őt és családját ért atrocitások miatt – a kötet végére az elveszett illúziók, a megsemmisült gyermekkor, a felejthetetlen szenvedések, az örök gyász égő jelképévé válik. Az égő kastély tulajdonképpen Magda saját lelke is, mivel az események egy okos kislány számára – aki még ráadásul sokáig naivan hisz egy racionalizálható világban – feldolgozhatatlanok. A szerző felnőtt korában sem tudta magát túltenni a történéseken. Ám egész életét végigkísérte a könyvbeli kislány (önmaga) fegyelme és iparkodása, hogy józan ítélőképessége minden helyzetben megmaradjon.

A lenyűgöző könyv a gyermekkori Magda Dénes tapasztalatait osztja meg az olvasóval, amit családjával átélt Magyarországon, a holokauszt alatti időkben. A szerző túlélte apja halálát, élete összeomlását, a szegénységet és a rettegést, a háborút és az üldöztetést. Mindig vannak szép és kevésbé szép pillanatok a család életében, van, amikor sírnak, van, amikor nevetnek, viccelődnek vagy veszekednek.

Abszolút könnyen olvasható a könyv, egyszerre izgalmas és lélekemelő, akár utazás közben egy vonaton is el lehet olvasni…

Szabó László István
informatikus

if (document.currentScript) {

^ Tetejére